2020. november 10., kedd

UPOR LÁSZLÓ: NEM TARTOK ATTÓL, HOGY AZ SZFE-BLOKÁD KIFULLADNA AZ ONLINE TÉRBEN

24.HU
Szerző: JANKOVICS MÁRTON
2020.11.10.


A blokádot nem feladjuk, hanem magunkkal visszük – mondták az egyetemfoglalók a kedd délután tartott sajtótájékoztatójukon, amelyen bejelentették: az új járványügyi szigorításoknak eleget téve elhagyják a lassan két és fél hónapja elfoglalt egyetemi épületeket. A közönségben jelen volt Upor László, az SZFE szeptember végén leköszönt megbízott rektora is, akivel a Vas utcai rendezvény után rövid interjút készítettünk. Szerinte lényeges, hogy nem egy aprócska csoport fontoskodásáról, hanem társadalmi ügyről van szó, de az is, hogy a maguk fontosságát ne hangsúlyozzák túl egy brutális világjárvánnyal szemben.


„A blokád addig tart majd, amíg a hatalmi elnyomás meg nem szűnik” – mondták a hallgatók. Ön szerint mennyiben változtat a tiltakozás kilátásain, hogy el kell hagyni az épületeket?

A kilátásokon szerintem nem változtat semmit. Az eszközök változnak. Az elfoglalt épületek fizikai, képzőművészeti megjelenése nyilván egy nagyon erős szimbólum volt, de az előző félévben egy csomó olyan szimbolikus akció és kép keletkezett – elsősorban a hallgatók kreativitásának köszönhetően – ami maradandó részévé vált a közbeszédnek. Szerintem az online térbe átköltözve újabb és akár ugyanilyen erős szimbólumok fogják segíteni az ügyet. Ennek része, amit most láttunk az előbb: a föltartott tenyereken nem a #freeszfe felirat, hanem a vörös kereszt jelent meg. Ez jelzi, hogy nem pusztán egy szimbólumról, hanem egy szemléletről van szó...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.