2020. december 1., kedd

A NEMNÖVEKEDÉS SZÜKSÉGESSÉGÉRŐL

POGIBLOG
Szerző: POGÁTSA ZOLTÁN
2020.11.27.


Hosszú időn keresztül tartotta magát a nézet, hogy a szegénység felszámolásának kulcsa a növekedés. Ideológiai hozzáállástól függetlenül gyakorlatilag az összes közgazdasági iskola a gazdasági növekedést tartotta a gazdaságpolitika alapcéljának. A politikai szintéren szintén konszenzus volt: szociáldemokraták is elfogadták a növekedési konszenzust, hisz ez változatlan bérarány (bér/GDP) mellett az alsó osztály életszínvonalának javulását jelentette. De még a szovjet típusú államkapitalista rezsimek is a gazdaság, ezen belül pedig az ipari bázis bővítését tekintették elsődleges céljuknak.

Unalomig ismételt módon mindez a GDP-mutató kiemelt szerepéhez vezetett. A neoliberalizmus évtizedei (kb. 1973-2008) után azonban világossá vált, hogy a növekedés már az életszínvonal szempontjából sem jelent megfelelő megoldást. Sem nemzetállamon belül, sem pedig azok között.

Az elosztási kérdések (bérarány csökkentése a profit előnyére, az adórendszer kilapulása, a jóléti alrendszerek visszaszorítása) torzulása miatt a növekedés nem hozza meg a várt eredményt: a dagály nem minden csónakot emelt fel, csak a yachtokat. Ismert módon a neoliberalizmus évtizedei alatt a nyugati középosztály helyezte stagnált, a szegényeké romlott, miközben a felső 1% szupergazdaggá vált. A középosztály és a szegények életszínvonalának alakulása levált a GPD növekedéséről...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.