2020. december 5., szombat

FELÉLI A KÖVETKEZŐ HÁROM ÉV TARTALÉKAIT JÖVŐRE BUDAPEST – INTERJÚ KISS AMBRUS FŐPOLGÁRMESTER-HELYETTESSEL

NÉPSZAVA
Szerző: SZALAI ANNA
2020.12.05.


Jövőre feléljük a következő három év tartalékait. S még így is teljesen kifeszül a főváros – összegezte a jövő évi költségvetést Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes.


Megkönnyebbült? Kósa Lajos szerint a Fidesz nem támogatja a az iparűzési adó eltörlését. 

Gulyás Gergely viszont úgy fogalmazott: a kormány még nem döntött az iparűzési adó felfüggesztéséről. Ebből még bármi lehet. A főváros semmilyen változtatást nem tud elfogadni. Ebben a fillérre kifeszített működési keretben teljesen feléljük a tartalékainkat. Nem az idei vagy jövő évit, hanem az elkövetkező három évét. Ha ehhez képest csökken az adóbevétel akár csak 10 százalékkal, akkor csődbe jutunk. Ráadásul ez a 10 százalék olyan kicsi segítség lenne a mikro- és kisvállalkozásoknak, hogy észre sem vennék. A közszolgáltatások hiányát viszont annál inkább. A jól működő infrastruktúra a gazdaság alapja. 

A budapesti iparkamarának is voltak ötletei, a főváros tárgyalt is velük. Azután Nagy Elek elnök egy konferencián úgy fogalmazott, hogy nem tudják vállalni, hogy politikai célokat szolgáljanak. Karácsony Gergely pedig lemondta a részvételt. Mi történt? 

Nehéz erről higgadtam beszélnem. Az iparkamarák úgy fogalmaztak meg javaslatokat, hogy nem látják át mélységében az önkormányzati gazdálkodást. Parragh László meg sem keresett bennünket, a budapesti kamara igen. Leültünk tárgyalni, majd a végén aláírtunk egy öt pontos megállapodást, amelyben az iparűzési adó felfüggesztésének elutasítása is szerepelt. Még aznap éjjel megjelent egy kamarai közlemény, miszerint ők nem akarnak a kormány dolgába beleszólni. Ebből egyértelműnek tűnik, hogy Nagy Elek választotta a politikai utat...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.