2020. december 5., szombat

MELLÁR TAMÁS: ORBÁN BELENGETTE A KILÉPÉST AZ EU-BÓL

KLUBRÁDIÓ / MEGBESZÉLJÜK
Szerző: BOLGÁR GYÖRGY
2020.12.04.


A miniszterelnök lényegében az Európai Unióból kilépés előnyének nevezte, hogy a britek már kapnak vakcinát a koronavírus ellen, tehát ők „akcióképesebbek”, mint azok, „akik Brüsszellel együtt vannak”. Mellár Tamás közgazdász, a Párbeszéd országgyűlési képviselője szerint Orbán Viktor belengette a magyar kilépést az EU-ból. Azt mondta: a miniszterelnök próbált alkudozni, hogy mégse vegyék figyelembe a jogállamisági normákat, és mivel ez nem sikerült, most már elkezdheti beárazni a kilépést.


Mellár Tamás közgazdászt, a Párbeszéd országgyűlési képviselőjét arról kérdeztük, hogy magyar közgazdászok egy csoportja, szám szerint 15-en csatlakozott lengyel közgazdászokhoz, az ellen tiltakozva, hogy a magyar és a lengyel kormány vétót akar emelni az európai uniós költségvetés és helyreállítási alap ellen.

Jelezte: az a 15 közgazdász írta ezt alá, aki már a válság eleje óta hallatta a hangját és elmondta, hogy nem elégségesek a kormány intézkedései. Azért álltak ki most, mert nagyon nagy a veszély, a vétóval nemcsak attól foszthatja meg a magyar gazdaságot és a magyar népet a kormány, hogy kedvezményes hiteleket és támogatást kapjon az Európai Uniótól, hanem el akarja lehetetleníteni, hogy a jogállami normákat végre betartassák. Látható, milyen eltorzult piaci viszonyokat alakítottak ki, és ilyen környezetben a gazdaság fellendítése jóval nehezebben valósítható meg – tette hozzá.

Hangsúlyozta: akciójukat még jobban alátámasztja, amit a miniszterelnök reggel a Kossuth rádióban mondott, ugyanis célozgatott az Európai Unióból kilépésre. Ahogy a hvg.hu felidézte, a miniszterelnök szokásos interjújában egyenesen pofonnak nevezte, hogy Nagy-Britannia ma reggeltől már tömegesen oltja lakosait a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni oltóanyagával, miközben az Európai Unióban semmi nem történik az ügyben, hiába rendeltek belőle. Úgy fogalmazott: „Most akkor ki az akcióképes? Aki bennmaradt, és Brüsszellel együtt van, vagy az, aki saját úton jár, és saját megoldást keresett? A válasz az, hogy aki kilépett, saját úton jár, saját megoldást keres, az hamarabb tudja megvédeni a polgárainak az egészségét meg az életét, mint mi, akik bennmaradtunk. Nagy lecke ez”. Ahogy a cikkből kiderül, a britek gyorsasága nem függ össze a kilépéssel, mert az Egyesült Királyság az Európai Unió szabályai alapján adott ideiglenes engedélyt a Pfizer által szállított Covid-vakcina egyes tételeihez, ugyanis az országra év végéig még teljes egészében az uniós jogszabályok vonatkoznak...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.