2020. december 25., péntek

FERENC PÁPA: A MAI EMBERISÉG "JÓSÁGBAN ANALFABÉTA", ÉS MINDEN SELEJTNEK TARTOTT EMBER IGENIS ISTEN FIA

NÉPSZAVA
Szerző: MTI
2020.12.25.


A december 24-én életbe lépő szigorúbb vírusszabályok miatt az egyházfejedelem nagyon szerény számú hívő előtt beszélt.


A "jóságot nem ismerő" mai emberiség ébredését sürgette Ferenc pápa, miközben az egyszerű jászolban született gyermek Jézust idézte példaként szenteste a majdnem teljesen üres Szent Péter-bazilikában bemutatott misén.

A járványügyi korlátozások miatt a hétezer hívőt befogadni képes bazilikában csak mintegy kétszázan vehettek részt a misén, közöttük ötven egyházi személy. Az egyik padsorban két, a következőben egy ember foglalhatott helyet. Volt közöttük gyermekes család, szerzetesnővér és vatikáni dolgozó is. Egyedül a kórus tagjai nem viseltek maszkot.

A szertartást Olaszországban és a világ számos részén televízión és interneten keresztül sugározta a Vatikán.

Ferenc pápa homíliájában a lelkeket üresen hagyó sikervágy helyett "ingyen adott, fáradhatatlan, konkrét" szeretetet sürgetett, azt hangoztatva, hogy korunk emberének saját magán való siránkozás helyett a szenvedők könnyeit kell letörölni.

A pápa kijelentette, hogy az élet legnagyobb örömének a gyermekek születése számít, mivel rendkívüli, mindent megváltoztató fordulatot képvisel, amellyel szemben minden egyéb súlyát veszíti.

"Ugyanilyen pillanatot képvisel a karácsony: Jézus születésének ünnepe minden évben lehetőséget ad az újjászületésre, új erőt keresve a próbatételekhez" - jelentette ki Ferenc pápa. Megjegyezte, nem véletlen, hogy Isten fia éjszaka, szegénységben, sokak tudta nélkül jött világra. Az emberi üdvözülés útja egy jászolban vette kezdetét - mondta a pápa. Hozzátette: minden ember, akit a mai világban is selejtnek tartanak, Isten fiának számít...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.