2020. december 7., hétfő

GÁBOR GYÖRGY NÉMETH SÁNDOR ATV-TULAJDONOS SZÖVEGÉRŐL: “GAZEMBER SZÁJÁBA ILLŐ GYILKOS BESZÉD” - A VALLÁSFILOZÓFUS SZERINT MOSTANTÓL TISZTESSÉGES EMBER NEM TESZI BE A LÁBÁT AZ ATV-BE

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2020.12.07.


Gábor György vallásfilozófus a Facebook oldalán tette közzé, hogy Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze és az ATV tulajdonosa Hit Rádióban elmondott beszéde után nem hajlandó többé megjelenni az ATV képernyőjén. Gábor György filozófus egyik szakterülete a zsidó-keresztény vallás, kultúra és hagyomány, a téma professzora, aki az antiszemitizmus és a gyűlöletbeszéd, valamint az ehhez kapcsolódó eszmetörténet kutatója is. Az ATV bojkottját azzal indokolta, hogy “Németh Sándor a Hit Gyülekezetének vezető lelkésze, az ATV tulajdonosa a minap a Hit Rádióban, az ATV kistestvérében háttérhatalomról delirált, “gyökértelenségről” beszélt, meg arról, hogy mi és ki “nem őshonos” Magyarországon (szerinte a Fidesz őshonos)”.

Gábor György Németh Sándor vezető lelkész szövegéről ezt írta: “Ez a hang nem egyszerűen primitív, ennél sokkal-sokkal nagyobb a baj, de ez nyilvánvaló mindazok előtt, akik a világ civilizált részéhez tartoznak. Én nem megyek be egy olyan televízióba, ahol a legfőbb hatalom és erő maga dönti el, ki „őshonos” és ki nem, ki „gyökértelen” és ki nem ebben az országban. Ez a beszéd ismert a magyar történelem legócskább és legmocskosabb időszakából, ez a beszéd gazember szájába illő gyilkos beszéd.”

Mindennek azért van jelentősége, mert a Hit Gyülekezetével évtizedeken át szimpatizáló és barátságos viszonyt ápoló tudósról, vallásfilozófusról, szakemberről van szó, és egy bevett egyház vezetőjéről mondja, hogy a szövege “gazember szájába illő gyilkos beszéd”. Hogyan lehet ezt a kereszténységgel, a zsidó Messiással, Jézus Krisztussal összeegyeztetni? Hogyan lehet egy keresztény egyház vezetője olyan ember, aki gyilkos beszédeket mond? Mint ahogy megírtuk, a Népszava szemlézte Németh Sándor Hit Rádiónak adott interjúját, abból is Németh Sándor legszörnyűségesebb mondatait.

Németh Sándor a zsidó világ-összeesküvés neonáci elméletéből jól ismert “háttérhatalmat” emlegette, a magyarországi baloldalról pedig kijelentette, hogy “gyökértelen”, nem “őshonos”, nemzetközi segítséggel kívánja megbuktatni az őshonos Fideszt, amely rátalált a magyar gyökerekre. Mint írtuk, ez náci beszéd, a Mein Kampf ideológiájával azonos szöveg. A zsidó gyökértelen. Ez náci alaptétel. És kik a zsidók? A baloldaliak és a liberálisok. És miért ellenségei a nemzetnek? Mert nem keresztények. A magyarok viszont keresztények. Ezért nem magyarok a zsidók, nem magyarok a baloldaliak és nem magyarok a liberálisok. Idegen test, élősködők, vérszívók, akik el akarják venni a kereszténységet, a magyarságot, és nemzetek feletti uralmukat ki akarják terjeszteni a nemzetre. Ezért védekezni kell velük szemben. Ez a Mein Kapmpf ideológiája. Ezt mondja Németh Sándor.

Ezt erősítette meg Gábor György is, aki idézte a szöveg egyik legdurvább részét, amely nemcsak kirekesztő, sértő, megalázó és hazug, hanem tartalmában náci ideológia: „Látható módon a magyarországi baloldal örvendezik, mert arra gondolnak nyilvánvalóan, hogy nemzetközi baráti segítség következtében hatalomra tudnak jutni, mert érzik a gyökértelenségüket. Ezek a pártok, úgy mondanám, nem őshonos pártok. A Fidesz nagyon ügyesen megtalálta a magyar gyökereit, és ezért elsősorban a magyar választópolgárokra építi a programját, abban reménykedik, hogy megkapja a bizalmat. Az ellenzéknek viszont nemzetközi támogatásra, segítségre van szüksége. Ezt megkapta eddig is Brüsszeltől, és valószínű, hogy a jövőben az Egyesült Államok új kormányzatától is nagyobb segítséget fog kapni.”

Gábor György elhatárolódása és az ATV bojkottja a legtermészetesebb reakció egy ilyen szövegre, de Magyarországon mégsem az. Gábor György talán az egyetlen, vagy a kevesek egyike, akinek van emberi tartása, jelleme, s amit nem ír felül a szereplési vágy. Egy olyan ember televíziójában, amely ráadásul arra használja fel az ott megszólalókat, hogy az általuk elmondottakat megkérdőjelezze, elbizonytalanítsa, megcinkelje, relativizálja, mert a tulajdonosa Orbán Viktor mellett kampányol, s a csatornát a saját érdekei védelmére és nézetei tejesztésére használja. Ez nem sajtó, az egy teljesen más szakma...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.