2020. december 15., kedd

KÉT GENERÁCIÓVAL EZELŐTTI A KÍNAI VAKCINA, AMIT VIZSGÁLNI KEZDTÜNK

G7.HU
Szerző: TORONTÁLI ZOLTÁN
2020.12.12.


Péntek reggel megérkezett „a kínai oltóanyag” dokumentációja az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézethez (OGYÉI) – közölte tegnap Facebook-oldalán Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter megtartotta az információhoz való hozzáférés szokásosan erős aszimmetrikus jellegét, amikor még azt a morzsányi infót sem osztotta meg a lakossággal, hogy melyik kínai oltásról van szó.

Jelenleg ugyanis három kínai koronavírus-oltás is van a klinikai vizsgálatok harmadik, azaz engedélyeztetés előtti utolsó fázisában (Sinovac, CanSinoBio és Sinopharm). Ha abból a minimum feltételből indulunk ki, hogy ennél korábbi szakaszban lévő vakcinák dokumentációját gyakorlatilag értelmetlen lenne vizsgálni, illetve átbogarásszuk a korábbi (szintén elég rejtélyes) állami kommunikációs formulákat, akkor nagy valószínűséggel kiderül, hogy

az OGYÉI vélhetően a Sinopharm papírjait tanulmányozza.


Korábban ugyanis Menczer Tamás államtitkár azt mondta, két magán- és egy állami gyártóval állnak kapcsolatban, és „úgy tűnik”, hogy az állami gyártó jár előrébb a fejlesztésben, így ennek dokumentációját kaphatják meg. A Sinopharm pedig a China National Pharmaceutical Group (CNBG) nevű állami vállalat része...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.