2020. december 2., szerda

SZABAD SZEMMEL: AZ ORBÁN-KORMÁNY KERESZTÉNY CSALÁDPOLITIKÁJÁT ÉS A MELEG GRUPPENPARTIRÓL MENEKÜLŐ SZÁJERT ÁLLÍTJA SZEMBE A NYUGATI SAJTÓ

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2020.12.02.


Ha a magyar miniszterelnök túlfeszíti a húrt, a Bizottság módosíthat a támogatási sorrenden, és kiszáradnak a források.


Guardian

Az Európai Bizottság elnöke megismételte, hogy Magyarország és Lengyelország forduljon az Európai Bírósághoz, ha bármi kifogása van a tervezett jogállami kritérium ellen. De ne kockáztassák, hogy milliók szenvedjenek miattuk, hiszen Európában tömegek várják a segítséget a Covid-19 miatt. Von der Leyen szerint a mechanizmus megfelelő, arányos és szükséges is. Ugyanakkor nehéz elképzelni, hogy bárki ellenezze. De mint mondta, ha bárkinek mégis kétségei volnának, akkor vigye panaszát a luxemburgi testület elé, az szokta tisztázni az ilyen jogi vitákat. De az ügy nem mehet a nélkülöző milliók rovására, a hatalmas, hatalmas válság kellős közepén.

A lap szerint azonban a magyar és a lengyel vezetés csak még jobban bekeményített, amikor a takarékos négyek nemrégiben jelezték, hogy nem fogadják el a szabályozás felvizezését, és Brüsszel nem csukhatja be a szemét a korrupció és a tekintélyelvű kormányzás láttán. A dolgok már odáig jutottak, hogy egy magas rangú francia vezető a múlt héten kijelentette: a Francia Köztársaság nem fog meghajolni egy illiberális demokrácia előtt. A 25-ök egy másik képviselője úgy érzékeli, hogy bizonyos jelek szerint Budapest és Varsó megpróbálna visszakozni, de a megoldást nem várhatják a többiektől, mert a helyzetet ők idézték elő.

Bloomberg

Az Európai Unió már októberben arra figyelmeztette Magyarországot és Lengyelországot, hogy megnézheti magát, ha jövő évtől a szükségköltségvetés miatt az EU kénytelen lesz visszafogni a támogatásokat. Brüsszel éppen a döntő erőpróbára készül a két kormánnyal, ezért próbálja azokat már több hónapja jobb belátásra bírni. Így azzal, hogy hiába van megállapodás a szubvenciókról, a Bizottság a kényszerhelyzetben új sorrendet állapíthat meg. Annak meg Budapest és Varsó ihatja meg a levét. Így értékelte a helyzetet az Európai Tanács jogi szolgálata.

Mindez pedig csapás volna a nettó kedvezményezetteknek, de különösen kellemetlenül érintené Orbánt, mivel ő már a másfél év múlva esedékes választásra összpontosít. A fokozódó gazdasági nehézségek csak tetéznék a járvány következményeit. A miniszterelnök már bejelentette, hogy készül a szűkös anyagi helyzetre, ezért vett fel 2,5 milliárd eurós hitelt.

Uniós diplomaták szerint azonban a politikus nem szeretné, ha túl sokáig húzódna a viszály, ráadásul a magyarok és a lengyelek többsége lelkesen helyesli az uniós tagságot. Ugyanakkor Merkel visszautasítja, hogy a nyári csúcson nem állapodtak meg a jogállami feltételekben.

Financial Times

Szakadék szélén táncol az EU a költségvetés ügyében és diplomaták egyre inkább kétlik, hogy létrejöhet bármiféle kompromisszum az utolsó pillanatban. A legvégső dátum a jövő hétfő, a Bizottságnak és a kijelölt EP-megbízottaknak addigra kellene dűlőre jutniuk a kérdésben. De ha nem lesz megállapodás, a különösen súlyos következményekkel jár – a vírus miatt. A nagykövetek ma döntenek arról, hogy egyáltalán érdemes-e egyeztetni az EP-vel, amikor a magyar és a lengyel kormány vétóval fenyegetőzik.

Brüsszeli illetékesek már szinte biztosra veszik, hogy januártól szükségbüdzsé lép életbe, amire jó 30 éve nem volt példa. Azaz egyelőre nem jut majd pénz olyan, központi és előremutató célokra, mint az egészségügy, a klímavédelem és a migráció. Kapják a támogatást a gazdák, a köztisztviselőknek pedig utalják a fizetésüket. Ám leállnak a szubvenciók milliárdos szubvenciók az olyan országok felzárkóztatására, mint Magyarország és Lengyelország.

Ily módon évi 25-30 milliárd euró megy veszendőbe. És ebben még nincs benne a 750 milliárdos gazdasági mentőcsomag. Az idő fogy, és egyre nagyobb a felháborodás Budapest és Varsó hajthatatlansága miatt. A takarékos négyek azonban abban bíznak, hogy jót tesz majd a Fidesznek és a PiS-nek az a pár hónap, ami alatt az éhkoppot nyeli. Igaz, az osztrákok, a dánok, a hollandok és a svédek is várhatják a visszatérítéseket, de a jelek szerint ezt az árat boldogan megfizetik.

A kérdés azonban az, meddig tart ez az állapot. Az egyik lehetséges kompromisszum, hogy a jövő csütörtöki csúcson elfogadják a hétéves költségvetést, így a csúszás csupán pár hetes lesz. De még ez a kockázatos stratégia is csak akkor lehetséges, ha a magyar és a lengyel vezetés pillája előbb rebben, miközben farkasszemet néz a többiekkel.

Der Standard

Orbán továbbra is elutasítja, hogy a jogállami elvek betartásától tegyék függővé az uniós pénzeket és semmiféle kompromisszumkészséget nem tanúsít. Eddigi legnehezebb csatáját vívja az EU ellen, a blokád, amelyhez Lengyelország is betársult, elhalványít minden eddigi vitát. A magyar politikus azt állítja, hogy a nemzeti szuverenitás forog kockán, valójában azonban az a kérdés, hogy az unió mennyire képes érvényt szerezni a demokratikus normáknak. Például Magyarország és Lengyelország ellenében, amelyek hatalmuk érdekében túllépnek ezeken az elveken.

A magyar oligarchák extraprofitot zsebelnek be a túlárazott uniós pályázatokon. A pénz egy része visszafolyik Orbán hatalmi gépezetéhez. Hogy igazolja álláspontját, a kormányfő olyan veszélyekre hivatkozik, amelyek egyáltalán nem következnek az általa idézett dokumentumokból. Így nincs szó a menekültek kötelező beengedéséről. Viszont az utóbbi időben szélsőséges töredékpártokkal karöltve Magyarországon uszító hadjárat indult a melegek és a transz neműek ellen. Ám a keresztény-nemzeti hangvétel teljes ellentétben áll az orbáni rendszer olyan oszlopainak életmódjával, mint amilyen Szájer József is.

Die Presse

A holland alsóház nem kötelező határozatban ugyan, de felszólítja a kormányt, hogy az perelje be az Európai Bíróság előtt Lengyelországot a hazai igazságszolgáltatás függetlenségének korlátozása miatt. Azaz Hága keményebb hangra vált Varsóval szemben. A brit külpolitikai intézet, a Chatham House egyik szakértője szerint a lépés jelzi, mekkora az elégedetlenség a hágai politikában az uniós támogatások kelet-európai elsikkasztása láttán. Ehhez járul, hogy sokan eleve elhibázottnak tartják a keleti bővítést, úgy hogy nem is szeretnék, ha a nyugat-balkáni államokat egyhamar felvennék.

Rutte miniszterelnök külön is ki van akadva azon, hogy a nemzeti-tekintélyelvű magyar és lengyel vezetés keresztbe tesz a jogállamiság és a szubvenciók összekapcsolásának. Mert hogy a két ország zsarolja az EU-t. De hogy meddig, azt nem tudni. Merkel hiába próbálkozik közvetítéssel, de reméli, hogy a jövő csütörtökön, a csúcsértekezleten rendeződik az ügy.

Neue Zürcher Zeitung

A svájci lap úgy látja, hogy kemény kézre volna szükség a Bizottság élén az alapértékekről szóló vitában, csak éppen a jelek szerint von der Leyen nem ilyen. Nagyon is visszafogott a kérdésben, pedig itt egy olyan válság alakult ki, amelyben a szuverenitás és a szolidaritás a tét. A német politikusnő azonban nem azt csinálja, ami ilyen esetben elvárható tőle, nem csap az asztalra. Először nem is szólalt meg a magyar-lengyel zsarolási kísérlet kapcsán. Inkább átengedte másoknak a bokszot. Csak napok múltán érkezett némi dorgálás a Bizottság háza tájáról. Mármint hogy a magyar és a lengyel vezetés szíveskedjen az EUB-t megkeresni a bajával.

Amikor tavaly ilyenkor megválasztották jó oka volt rá, hogy közeledjen Magyarországhoz és Lengyelországhoz, hiszen a két kormánypárt szavazataival jutott a tisztséghez. A kesztyűs kéz még akkor is jellemezte, amikor Orbán tavasszal magára vonta egész Európa haragját, mivel korlátlan felhatalmazást kapott. A mostani súlyos helyzetben pedig a vétó az, amire az EU-nak a legkevésbé van szüksége. Úgy hogy nem lehet elfordítani a tekintetet és bagatellizálni a problémát. Pedig von der Leyen lassan felfoghatná, hogy az unió vezetése mostanság nem mutatkozhat gyengének.

Neue Zürcher Zeitung

Magyarország és Lengyelország attól tart, hogy elfordul tőlük az amerikai elnök, ám a reálpolitika miatt sok minden arra utal, hogy a folyamatosság érvényesül majd a kétoldalú viszonyban. Még akkor is, ha politikailag nem sok köti össze Washingtont, illetve Budapestet és Varsót. Hiszen a demokrata politikus még a kampányban kijelentette, hogy az egész világon feljövőben vannak a totalitárius rezsimek, lásd Belaruszt, vagy a magyarokat és a lengyeleket. A nyilatkozat joggal váltott ki felzúdulást Budapesten és Varsóban, hiszen a kelet-európai diktatúrákkal ellentétben a két kormányt demokratikusan választották meg és Amerika partnere a NATO-ban.

Washingtonban mind a két nagy párt úgy látja, hogy Kelet-Európában vissza kell szorítani a stratégiai vetélytársakat, és ehhez szükség van szövetségesekre a térségben, hiába gondolja azt Magyarország – különben joggal -, hogy hűvösebbre vált a bilaterális viszony. Az Európai Külkapcsolati Tanács varsói irodájának vezetője úgy véli, hogy az új elnök a katonai együttműködéssel gyakorol csikar ki nagyobb együttműködési hajlandóságot a PiS-től az EU-nbelül. Az ellentétek azonban akkor kerülnek majd felszínre, amikor kiderül, hogy világnézeti árkok választják el egymástól a Nyugatot, illetve a magyarokat és a lengyeleket, pl. a nemi kisebbségek, a jogállami mechanizmus és a migráció ügyében.

Die Welt

A lap megerősíti, hogy a Néppárt osztrák alelnöke Deutsch Tamás kizárását kezdeményezte, miután az a Gestapo és az ÁVÓ módszereihez hasonlította, hogy a strasbourgi frakció vezetője szerint a Fidesznek nem kell tartania a jogállami eljárástól, ha nincs semmi vaj a fején. Karas az összes képviselőnek elküldte aláírásra a levelet, mármint hogy távolítsák el a csoportból a magyar politikust. A végső címzett pedig maga Manfred Weber.

Utóbbi nem reagált a sértésre, de az EPP azonnal tiltakozott. Annál is inkább mert többen, így Tusk elnök, valamint Karas (aki egyben a Parlament második embere) már jó ideje úgy gondolják, hogy a Fidesznek semmi keresnivalója a pártcsaládban. Hogy mi lesz, az alighanem csak jövőre dől el, és alapvetően a CDU-tól függ, illetve annak leendő, új vezetőjétől. Jelenleg a többség nem támogatja, hogy tegyék ki a magyar párt szűrét. Ezért kérdéses, hogy mire jut a Karas-féle kezdeményezést.

Der Standard

Orbán Viktor nem antiszemita, de a magyar politika nagyon is tudatosan épít a kettős beszédre: vagyis kifelé nulla toleranciát hirdet a zsidóellenességgel szemben, odahaza viszont életveszélyes a hivatalos retorika. Ezt Paul Lendvai fejti ki kommentárjában. Mint rámutat, az érmének csupán az egyik oldala, hogy a hatalom idegenszívűnek minősítette a legutóbbi, szociálliberális kormányt, illetve a nemzet hazátlan ellenségeként tünteti fel Sorost. Ideértve, hogy a befektető a keresztény Európára tör. Így Magyarország nemzetközi ellenségképet csinált belőle.

A másik oldalon viszont Orbán és propagandistái ravaszul eladják, hogy Soros a migráció miatt nem tetszik nekik, és teljesen mindegy, hogy zsidó-e vagy sem. Ugyanakkor Budapesten egy sor áltudományos intézet működik átírták a tankönyveket és egész szakértő had igyekszik kisebbíteni a Horthy-rezsim felelősségét 560 ezer zsidó halálában. És most meg itt van a nemzetközi botrány Demeter Szilárd miatt. Nem csupán a gyűlölettel teli dolgozat miatt, a szerző személye is fontos, hiszen nem kis rangot visel a kulturpolitikában. Hogy visszavonta az írást, az mit sem változtat azon, hogy a példátlan kisiklás a rezsim roppant kockázatos retorikájából következik.

Libération

Botrányt keltett a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója, de gyalázatos kijelentései beleillenek a kormány által gerjesztett légkörbe. Az utóbbi 10 évben magyar hivatalosság még nem váltott ki ekkora felháborodást. Pont akkor, amikor az Orbán-kormány és lengyel szövetségese kikel a jogállami mechanizmus ellen, miután Brüsszel rendszeresen bírálja mindkettőt a demokratikus értékek lerombolása és amiatt, hogy a többiek szakállát húzogatják. Maga Demeter Szilárd vezeti a miniszterelnök kulturkampfját. Egy csomó támogatásról dönt. A hatalompárti sajtó évek óta kódolt antiszemitizmust alkalmaz.

The Times

Orbán Viktor szoros szövetségeseként, valamint az Európai Néppárt egyik vezető EP-képviselőként mutatja be a lap Szájer Józsefet, miután azt letartóztatta a brüsszeli rendőrség, amiért szökni próbált egy szexparti után. Hivatalos közlés szerint egy meleg gruppenösszejövetelről volt szó. Hozzáteszi, hogy a magyar kormányt mostanság bírálatok érik, mivel az alaptörvénybe akarja foglalni, hogy meleg párok ne fogadhassanak gyereket örökbe. Az alkotmányt Szájer írta át, és abban az szerepel, hogy Magyarország megvédi a család intézményét, ami a férfi és a nő szövetségén alapul.

Parlamenti források szerint különben a politikus eltörte a lábát, amikor lemászott az első emeleti lakásból, amely egy meleg bár fölött található a belváros szívében. A cikk kitér arra, hogy a feleség Handó Tünde, újdonsült alkotmánybíró, és hogy a párnak egy gyereke van.

Egy magas rangú strasbourgi forrás szerint nem az a gond, hogy Szájer orgián vett részt, az szíve-joga. De megszegte a járvány miatt elrendelt szigorú korlátozásokat. Egy belga EP-képviselő pedig azt írta, hogy egyesek soha nem tanulnak. Ezért meg kell büntetni Szájert, mert a törvény egyformán vonatkozik mindenkire.

Financial Times

Orbán egyik legfőbb hívét kapcsolták le egy csak férfiak számára rendezett brüsszeli orgián. Szájer, a nacionalista Fidesz egyik oszlopa segített életre hívni az alaptörvényt, amelyről igen széles körben gondolják úgy, hogy korlátozza a nemi kisebbségek jogait. Ez másfél éven belül immár a harmadik lemondás ilyen okok miatt, miközben Orbán vitába keveredett az EU-val a pénzügyek miatt. A lap egyébként próbálta elérni Szájert, hogy az mesélje el, milyen jellegű is volt a rendezvény. A tudósítás rámutat, hogy magyar kormánypárt konzervatív-keresztény retorikát alkalmaz, Kövér László pedig nemrégiben a pedofíliához hasonlította melegséget.

Guardian

Szájer Józsefre egy járókelő figyelmeztette a helyszínre érkező erősítést, mert látta, hogy a képviselő leereszkedik a lefolyócsövön. A kezei véresek voltak, viszont a hátizsákjából extasy került elő. A buli részvevői egyébként meztelenek voltak, illetve már alig viseltek ruhát, amikor betoppantak a hatóságok.

Belgiumban este 10 és reggel 6 között kijárási tilalom van érvényben, a vendéglők január közepéig zárva tartanak. A maszkot még épületen belül is viselni kell. A képviselőkre ugyanakkor tettenérés esetén nem vonatkozik a mentesség. Ezt az a letartóztatáskor az éjszaka kellős közepén kellett tisztázni a belga Külügyminisztériummal. Az újság kitér arra, hogy az Orbán kormány politikájának központi eleme a családi értékek védelme, de a hatalom részéről gyakran hallani LMBT-ellenes retorikát.

Die Presse

Szájer József belebukott a brüsszeli szexpartiba, hiszen tetten érték az illegális murin. A Fidesz alapító tagjáról és az alaptörvény egy társszerzőjéről van szó. Az eset a belga főváros melegnegyedének egyik ismert bárja fölött történt, némi drogfogyasztással körítve. Az EP-ből az szivárgott ki, hogy a politikus nagyon nem reménykedhet a diplomáciai mentességben, mert az magánügyekre nem terjed ki. Egyúttal úgy hírlik, hogy a Brüsszelben már jó ideje koloncként tekintettek rá, részben a melegsége, részben amiatt, hogy voltak más jellegű szexuális kilengései is. Azt is szemére hányják neki az unióban, hogy nagyrészt ő alkotta meg az új alaptörvényt, amely nem összhangban a jogállami elvekkel, ugyanakkor az ország tekintélyelvű irányításának alapját képezi.

NBC

Dombos Tamás, a Háttér Társaság melegjogi szervezet nevében úgy nyilatkozott, hogy Szájer 
az elején még kiállt a melegek mellett. Így jelezte, hogy szerinte nem kellene bevenni az alaptörvénybe a házasság heteroszexuális definícióját, de nem tiltakozott, amikor az mégis belekerült a szövegbe. Ugyanakkor, szintén 2011-ben, még ellenezte, hogy a rendőrség be akarta tiltani a Pride Fesztivált. Később pedig az általa vezetett fideszes delegáció Strasbourgban egy sor haladó döntés mellé állt, ami a párt hazai képviselőire nem jellemző. Az utóbbi időben azonban nem nyilvánult meg, noha mind erősebb a homofóbia. És az LMBT-emberek népszerű célpontot jelentenek a kormánypárt számára.

BBC

A budapesti tudósító úgy értékeli, hogy a Szájer-ügy nagy csapás a Fidesz számára, hiszen a politikus a néppárti képviselőcsoport egyik vezetője. Nagy szerepe volt abban, hogy a párt a kereszténydemokraták soraiban maradhatott, bármennyire és éles bírálatok érték. A botrány azért is kellemetlen, mert a fiatal demokraták hagyományos családi értékek mellett kampányolnak. Megjegyzi ugyanakkor, hogy vasárnap még mindenkit, barátot és ellenfelet is meglepett a lemondás bejelentése, de akkor még volt ismeretes az igazi ok.

Neue Kronen Zeitung

Roppant kínos az egész Szájer-ügy a nemzeti-konzervatív Fidesz számára, mert itt egy meleg szexpartiról van szó, az meg teljes mértékben ellentmond az orbáni párt értékeinek. A kormányerő ugyanis nyíltan küzd az LMBT-közösség, a melegek, biszexek, transzneműek és mások jogai ellen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.