2020. december 3., csütörtök

SZÁJER JÓZSEF ÚTJA AZ ISZLÁMKUTATÓ NAPLÓJÁTÓL A BUKÁSÁIG

24.HU
Szerző: MOLNÁR PÉTER
2020.12.02.


...amikor mindent megtettünk azért, hogy megállítsuk a Fideszben a hatalomközpontosítást, ami 2010 óta az egész országban is épül, Szájer József, szűk Fidesz-alapító körben azt mondta, hogy szívesen csatlakozott volna a Fidesz alternatív szárnyához, de a megítélése szerint ez esélytelen volt. A Fidesz akkori belső ellenzékének az esélye viszont nagy részben éppen azon is múlt, hogy hányan csatlakoztak hozzá.

Szomorú, hogy Szájer József a hatalom-központosítás építésében való részvételt választotta, először a Fideszben, aztán az országban. A hatalom-központosítás, és annak a sajtószabadságot egyre súlyosabban csorbító része (ami a ’48-as 12 pont elsőjének fényében semmiképpen sem egyeztethető össze a megőrzendő hagyományainkhoz hű konzervativizmussal), nem csak lehetővé, hanem elkerülhetetlenné is tette a bűnbakképző gyűlöletkeltést, a hatalmi visszaélésekről való figyelemelterelés eszközeként. A központosított hatalom egyik fontos építője és fenntartója, a kormány által éppen támadott kisebbséghez tartozásának reflektorfénybe kerülésével maga is a gyűlöletkeltés céltáblájává vált...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.