2020. december 8., kedd

SZLOVÁKIÁBAN ORSZÁGOS TESZT, ITTHON INGYEN PARKOLÁS – EZ A KÜLÖNBSÉG A VÍRUSTERJEDÉSBEN

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: SEGESVÁRI CSABA
2020.12.08.


Látványos ábrán mutatjuk be, hogyan alakultak a számok itthon és Szlovákiában. A rendelkezésre álló adatok alapján összehasonlítottuk, hogyan változott az aktív fertőzöttek száma Magyarországon és északi szomszédunknál, még az október 15-én bejelentett szigorítások óta. Lakosságarányosan közel egy szintről kezdett terjedni a koronavírusfertőzés a két országban, aztán valami történt: a különböző döntések különböző eredményeket hoztak
.

“A déli eredmények azt mutatták: össze tudtunk fogni. 800 ezer embert sikerült szombat 12-ig letesztelni, ez nagyszerű eredmény. Éjjel megtudtam viszont a teljes nap eredményét – alig kaptam levegőt a szám hallatán. Az eredmény azt mutatja, hogy Szlovákia működik! Az adatokat majd Naď fogja ismertetni” – ezt Igor Matovič szlovák kormányfő mondta az országos tesztelés kezdetén, november elsején – tudósított akkor az ujszo.com.

Azt, hogy mekkora a különbség a hazai és a V4-ek, vagy még inkább Nyugat-Európa koronavírussal kapcsolatos adatszolgáltatásával, ebben a cikkben mutattuk be részletesen. Példának éppen Szlovákiát hoztunk, ahol rendkívül részletes adatokat tesznek közzé. A vírus terjedését bemutató grafikont frissítették, a korlátozó intézkedéseket is feltüntették...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.