2021. január 6., szerda

A 168 ÓRA JANUÁR 7-I SZÁMÁNAK AJÁNLÓJA

168 ÓRA ONLINE
Szerző: 168 Óra
2021.01.06.


Karácsony előtt megszületett hat ellenzéki párt választási összefogása. Úgy döntöttek, hogy minden választókerületben közös képviselőjelöltet indítanak, továbbá közös lesz a miniszterelnök-jelöltjük, a listájuk és a programjuk. Fekete-Győr András az ellenzéki összefogásról.

Úgy döntöttek, hogy eljutnak a Holdra

Nagy az izgalom, és ez most nem műizgalom az ellenzéki színtéren. A 2019. október 13-án nem várt sikerrel kipróbált ellenzéki együttműködés igazi erőpróbája a tervek szerint a májusban-júniusban lebonyolítandó hatpárti előválasztás lesz. A manőver a magyar ellenzéket („közös lista”) komoly logisztikai, pénzügyi, politikai feladat elé állítja. Maga a konstrukció: hat eltérő identitású, múltú, karakterű párt összesimítása, közös platformra állítása, a kormányképesség bizonyítása, 106 egyéni képviselőjelölt kiválasztása, ütőképes kampányember („miniszterelnök-jelölt”) megválasztása, a kölcsönös gyanakvások hálójának kibontása (mindez a világválság árnyékában) bonyolult feladatnak látszik. Ám ahogy az egykori amerikai elnök (JFK) mondta: „Úgy döntöttünk, hogy eljutunk a Holdra. Nem azért, mert a feladat könnyű, hanem mert nehéz.” Kikből áll most a Holdra szállók csapata?

COVID: feltett kézzel

Újévi adat, hogy minden ezredik magyar életét vesztette COVID-fertőzésben. Az óév utolsó hetében a hazainál rosszabb halálozási arányt az EU országai közül csak Horvátországban és Bulgáriában regisztráltak. A lista első két helyén az elmúlt hetekben váltották egymást az országok, ám Magyarország tartotta harmadik helyét a szomorú listán, amely az elhunytak lakosságarányos számát mutatja az Európai Unió tagországaiban. December 20. fekete világrekordot hozott: százezer ember közül nálunk haltak meg legtöbben. Lantos Gabriella egészségügyi szakértőt a járványkezelés helyzetén kívül arról is megkérdeztük: miért nem jelentkeznek többen oltásra, és milyen következménye lehet annak, hogy az év végén ismét korlátozták a kórházigazgatók hatáskörét. 

A kivéreztetés anatómiája

A kormánypárti szavazók negyede is bosszút lát amögött, ahogy a kormány az ellenzéki irányítású önkormányzatokkal bánik. A harmaduk viszont úgy véli, a helyi bevételek elvonása indokolt lehet, ha a mértéke nem veszélyezteti az önkormányzatok pénzügyi stabilitását. 

Meddig éhes a proletár?

A nyugati kommunista pártok lassú eljelentéktelenedését mi sem mutatja jobban, mint hogy megalakulásuk századik évfordulója – ami legtöbbjük esetében tavaly volt – igen kevés visszhangot váltott ki a közvéleményben. Történetük a múlt részévé vált, kommunista tömegmozgalomnak megfelelő súlyú párt aligha lesz már Európában, bizonyos tanulságok azonban levonhatók. 

„Ha létezik a földön pokol, ez az”

Petrinja lakói úgy érzik: a háború végzett ekkora pusztítást a városban. Elölről kell kezdeniük az életüket. 

Még készül a leltár – Angela Merkel az idén visszavonul

Amíg nem tudni, ki lesz az utódod, addig talán nem is biztos, hogy távozol. De amint a pályázók egyike megnyeri a versenyt, minden visszavonhatatlanná válik – még Angela Merkel esetében is, aki idén befejezi politikai pályafutását. A Mutti, aki 2005 óta megszakítás nélkül tölti be Németország kancellári tisztségét, és akinek a mamiszerű megjelenése valójában egy sokkal keményebb és makacsabb nő személyiségét takarja, 2019-re már végleg megfáradni látszott – fizikai értelemben is, nyilvános szereplésein időnként remegési roham tört rá –, de aztán jött a járvány, és a rászakadó válság még egyszer, utoljára megsokszorozta tetterejét. Hamarosan körvonalazódik, miként sáfárkodnak majd az örökségével. 

Szlovák szigor

A magyarországinál jóval szigorúbb kapcsolattartási korlátozások léptek életbe Szlovákiában január elsejével, mert úgy látják, hogy az eddigi intézkedésekkel nem tudják megfékezni a koronavírus-járvány terjedését. 

Eladják a lányaikat, hogy mentsék a családot

Afrikában és Dél-Ázsiában is felfutott a kényszerházasságok száma a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság miatt. A szegény sorsú családok sokszor a lányok háta mögött hozzák meg a végzetes döntést, aminek következtében ők iskolatáska helyett már csak a gyerekeiket vehetik a hátukra. 

Most kezdődik csak igazán a Brexit

Utolsó pillanatra hagyott döntés, nyögvenyelős átállás, nagy nehezen elért kompromisszum. Az Egyesült Királyság végleg elhagyta az EU-t, ám a megállapodás körül akadnak eldöntetlen kérdések. Ha a puding próbája az evés, akkor a Brexit pudingjába még csak most kóstolunk bele. 

Skót újratervezés: elszakadni az elszakadóktól

„Skócia hamarosan visszatér. Hagyjátok égve a villanyt!” – üzente Európának újévkor Nicola Sturgeon. A skót első miniszter azt reméli, hogy a májusi választáson támogatást szerezhet Londonnal szembeni törekvéseihez. 

Odabentről és idekintről

Cserhalmi Imre, az újságírószakma nagy öregje 2016 óta a zuglói Olajág Otthonok egyik apartmanjában él. A koronavírus-járvány első hullámában hatvanhat napig karanténban volt: a lehetőséget kötelességének érezve írta meg naplóját Idősotthon – belülről címmel. A nyolcvanhat éves szerzővel beszélgettünk. 

A történetmesélő állat

A 21. század legnépszerűbb történésze hozzászokott a politikai és ismeretterjesztő műsorok reflektorfényéhez, otthonosan mozog a TED-előadótermek színpadán, és saját YouTube-csatornája van – most képregényhősként teszi magát próbára. Hogy miért? Mert a tudománynak az emberek nyelvén kell szólnia. 

A karantén trendivé tette a magányt

Egyedül romantikázni a hálószobában, magányosan bolyongani a fák közt, vagy elkészíteni az év egyik legjobb lemezét a lakásban úgy, hogy belehallatszik a felvételbe a kutyaugatás. A közel egész éves bezártság egy különleges zenei irányzat megerősödését hozta, ami meghatározta a 2020-as évet. Ez a cottagecore.

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.