2021. január 2., szombat

A POLITIKAI ELIT FELZABÁLJA A JÖVŐT

NÉPSZAVA
Szerző: GULYÁS ERIKA
2021.01.01.


A gyerekszegénységgel az a helyzet, hogy öt év múlva nem lehet bepótolni, amit ma elmulasztunk – figyelmeztet Bass László szociológus.


Karácsony előtt fogadták el a népkonyhák működésének új szabályozását, ami egyfajta beismerése a szegénység kiterjedtségének. Pedig hivatalosan 2010 óta egymillió magyar emelkedett ki ebből a körből. Mennyit rontott a szegények életén a válság?

Nem tudjuk pontosan, de már az egymilliós adattal is bajok vannak. A hátrányos helyzetű térségekben azt látjuk, hogy vagy nem mozdul semmi, vagy minden sokkal rosszabb mint tíz-húsz éve. Őrületesen szakad szét a társadalom. Van egy nagyjából másfél milliós tömeg, amelynek évtizedek óta nem javul a jövedelmi és a lakáshelyzete, nem fér hozzá jobban a szolgáltatásokhoz. Ugyanakkor friss kutatások alig vannak szegénység ügyben, mert az ezzel foglalkozó műhelyeknek egyre kevesebb forrásuk van. 

A 2008-as válságot követően még öt évig romlottak a mutatók. Most is ilyen hosszú távú társadalmi következménnyel számolhatunk?

Az előző válság legsúlyosabb tapasztalata, hogy az uniós országok többségével szemben a magyar állam nem hozott intézkedéseket a legrosszabb helyzetben lévő csoportok megmentésére és ugyanezt látjuk a mostani járványban is. Így aztán biztos, hogy tovább romlott a helyzetük és ennek hosszú távú kihatásai lesznek. A KSH országos foglalkoztatási mutatói csak egy vagy két százalékkal rosszabbak a tavalyelőttinél, de egy olyan térségben, ahol az emberek tömege iskolázatlan, ott jóval nagyobb a visszaesés. Azt sem tudjuk, hányan élnek mindenféle hivatalos jövedelem nélkül, mert ebben a társadalmilag kirekesztett csoportban végképp nincs tisztességes mérés. Csak saccoljuk, hogy 500-600 ezres lehet ez a tömeg. Nekik az évek óta nem emelt 54 ezer forintos közmunkásbér is mentőöv lehet, csakhogy az elmúlt években a kormány leszűkítette ezt a létszámot is, s az elbocsájtások ellenére az utóbbi hónapokban is jóval kevesebb a közmunkások száma, mint egy évvel ezelőtt. Sokaknak csökkent a jövedelme a válság miatt, de van, aki képes a tudásával pluszmunkát vállalni, vagy van egy kiadható, végső esetben eladható ingatlana. De aki hátrányos térségben él és csak az általánost végezte el, annak megint végzetesen beszűkült az elhelyezkedési lehetősége....


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.