2021. január 25., hétfő

HIÁBA TERMELÜNK TÖBBET, AZ IPAR SZERKEZETE ÉS A FORINT GYENGÜLÉSE FÉKEZI A FELZÁRKÓZÁSUNKAT

G7.HU
Szerző: PITTI ZOLTÁN
2021.01.25.


Három évtizeddel ezelőtt azzal a reménnyel indultunk a rendszerváltozásnak, hogy belátható időtávlatban felzárkózhatunk a fejlett országokhoz. Az induló időszakban az egy főre jutó GDP alapján az EU országok átlagának 50 százaléka körül álltunk, s 2019-re a közösségi átlag 73,2 százalékát értük el. Három évtized alatt 23,2 százalékpontot léptünk előre, és amennyiben ezt a növekedési ütemet tartjuk, akkor újabb három évtized elteltével közel kerülhetünk a közösségi átlaghoz. Magától értetődő következtetés, hogy ez a hosszúnak tűnő időtávlat csak a növekedési ütem gyorsításával rövidíthető le, ennek kulcsa pedig a hazai hozzáadott érték (új érték) növelésében, ennek részeként pedig a termelékenység, illetve a hatékonyság javításában áll.

Válság közepén vagyunk, így természetes, hogy gondolkodásunkat és napi teendőinket az ad hoc problémák megoldása köti le, ám – a kilábalás lehetőségeinek keresése mellett – egy pillanatra sem feledkezhetünk meg távlatos céljainkról, vagyis összhangba kell hozni a rövid és hosszú távú lépéseinket. Ehhez azonban nélkülözhetetlen helyzetünk körültekintő és objektív értékelése.

Kétrészes írásunkban – egy közelmúltban lezárt kutatás alapján – a nemzetközi felzárkózás szempontjából fontos hazai hozzáadott érték termelőképesség alakulását, kiemelten a munkatermelékenység jellemzőit ismertetjük. Az első részben a hazai munkatermelékenység különböző ismérvek szerinti alakulását szemléltetjük, a második részben pedig a hazai hozzáadott érték termelőképesség dinamikusabb javulását fékező jelenségeket mutatjuk be...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.