2021. január 25., hétfő

FIDESZ MAGYAR OLTÁSELLENES SZÖVETSÉG

HÍRKLIKK
Szerző: FÖLD S. PÉTER
2021.01.25.


Talán nincs a Fidesznek olyan megszólalója, aki ne vádolná azzal az ellenzéket, hogy gátolják a járvány elleni védekezést, ellenzik az oltást. Hiába mondják el százszor is az ellenzéki politikusok, hogy ők az oltás pártján állnak, és csak a kormányzati szintre emelt bénázással, hazudozással, valamint a veszélyhelyzetre hivatkozó lopással nem kívánnak azonosulni, a Fidesz csak hajtogatja ezt az ostoba mantrát. Pedig, nem kell nagyon messzire visszamennünk az időben, hogy emlékezzünk arra, amikor egyetlen oltásellenes párt volt Magyarországon. Ezt a pártot úgy hívták, hogy Fidesz.


2009. második felében Magyarországot is elérte a Mexikóból elindult és kezdetben – mint utóbb kiderült, tévesen – sertésinfluenzának nevezett járvány. Az év végére tizenhat honfitársunk halt meg a H1N1 vírus miatt, és számuk napról-napra nőtt. November utolsó hetében negyvenezren betegedtek meg, sokan voltak életveszélyben. Kizárólag olyanokat ölt meg az új vírus, akiket nem oltottak be.

Mindeközben a Fidesznek semmi sem volt drága, a mások életénél a politikai haszonszerzés már akkor is többet ért. Fikázták az oltóanyagot, azt mondták, hogy többet árt, mint használ. Fidesz-közeli háziorvosok nyilatkozták a tévében, hogy ők bizony nem ajánlják a hozzájuk fordulóknak az oltást. Merthogy nem lehet tudni, mi lesz utána. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara akkori elnöke, és Cser Ágnes, az egészségügyi szakszervezet vezetője, ahelyett, hogy oltásra buzdították volna a magyarokat, beszédesen hallgattak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.