2021. január 13., szerda

LEHÚZHATJUK A JÖVŐNKET A VÉCÉN

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: TAMÁS RÓBERT
2021.01.11.


5548,6 milliárd forint. Ez jó sok pénz, még a megvédett magánnyugdíj vagyonnál is combosabb összeg. Ennyi az év végén az államháztartás deficitje. Mert a kormány nem spórolt semmin, a mi érdekünkben halmozott fel őrületes adósságot. Ez önmagában nem példa nélküli, más országokban is megugrottak ezek a számok. Csakhogy más országokban azok, akik jövedelem nélkül maradtak, vagy olyan mértékben csökkent a jövedelmük, hogy az a megélhetésüket veszélyezteti, az állam védőhálót feszített ki, hogy ne zuhanjanak kilátástalan helyzetbe. A magyar kormány döntése értelmében a magyar állam ilyesmit nem tett. Aki meg tudta tartani a munkahelyét, az kaphat némi segítséget, de aki elveszítette az állását, az semmiféle támogatásra nem számíthat. Azok a vállalkozók, akik csődbe mentek, azok a munkavállalók, akik munka nélkül maradtak, úgy jártak.

A kormánynak egyszerűen nem áll érdekében nyilvánvalóvá tenni, hogy miként működik egy jóléti társadalom, miről szól a szolidaritás. Nálunk munka alapú társadalom van, aki önhibáján kívül bajba kerül, az vessen magára. Úgy sikerült ilyen deficitet produkálnia az államháztartásnak, hogy ennek a társadalomban semmiféle látszata nincsen. Elvertek többszáz milliárd forintot lélegeztetőgépekre, melyekről a mai napig nem lehet tudni, hogy hol vannak, pontosan milyen gépek ezek és mi velük a terv. Mert az már a megvásárlás pillanatában is biztosan tudható volt, hogy ennek a töredékét tudja használni a magyar egészségügy.

A legtöbb intézkedés, amiről azt harsogja a propaganda, hogy a gazdasági válság kezelésére szolgál, orbitális nagy hazugság. Ez innen oda, onnan ide pakolászott pénzek kézen-közön úgy tűnnek el, hogy egyetlen éhes gyerek sem kap egy darab kenyeret sem. Az önkormányzatoktól elvett bevételek nem szolgálják a társadalom érdekeit, hiszen nem az ellenzéki városvezetők járnak nagyon rosszul, hanem mindenki, aki a településeken él. A fideszesek is.

Azt mondják, nem lehet pénzügyi akadálya annak, hogy bárki megfelelő egészségügyi ellátást kapjon. Tényleg nem? Akinek nincsen érvényes társadalombiztosítása, mert nincsen miből fizetni, azzal mi a helyzet? Kaphat oltást? Hiszen eleve TAJ számmal kell regisztrálni. Nem állampolgári jogon jár sem az oltás, sem a kezelés. Nagy öröm az mindannyiunknak, hogy a neres strómanok több pénzt harácsoltak össze, mint békeidőben, ahogy annak is roppantul tudunk örülni, hogy tömegével jönnek létre olyan alapítványok, ahová milliárdos közpénzek zúdulnak, de ez mind nem indokolja azt, hogy mindennek a költségét közösen viseljük, közösen igyuk a levét a szarul kezelt válságnak, miközben hihetetlen tempóban szegényednek el az emberek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.