2021. január 14., csütörtök

ORBÁN GÁSPÁR A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM ÖSZTÖNDÍJASAKÉNT JÁRHATOTT A BRIT ELIT AKADÉMIÁRA - A KÉPZÉS MINTEGY 40 MILLIÓ FORINTBA KERÜLT.

NÉPSZAVA
Szerző: nepszava.hu
2021.01.14.


Alig két hónappal azután, hogy Orbán Gáspár letette az esküt és hivatásos katonává vált, máris megkezdhette tanulmányait a brit katonai elit iskolában, a Sandhurst Royal Military Academy (RMAS) kilenc hónapos kurzusán


- írja a Telex. A portál szerint a kilenc hónapos tanmenetet rajta kívül a Honvédelmi Minisztérium (HM) két másik ösztöndíjasa kezdte el. A miniszterelnök fia az adatok alapján december 11-én végzett, ami onnan tudható, hogy az akadémia minden évben háromszor tart egy ceremóniát a végzettek számára „Sovereign's Parade” néven, az esemény után pedig megjelentetik a végzettek névsorát a Daily Telegraph című napilapban. A január 1-i számban, melyben a december 11-i ceremóniáról számolnak be, Orbán Gáspár neve is szerepel. 

Elsőként a Népszava adott hírt arról, hogy az intézményben fejezte be a kurzust 2020 májusában három magyar állampolgár – ezt az Egyesült Királyság budapesti nagykövetségén keresztül a brit védelmi minisztérium is megerősítette. Ezt akkor a Honvédelmi Minisztérium is elismerte, annyit közölve, hogy a „képzésre a magyar katonák közül bárki jelentkezhetett, akinek ilyen törekvései voltak, és alkalmasnak tartotta magát, hogy a képzésen részt vegyen. A jelentkezők közül az állományilletékes parancsnok az elvégzett szakmai munka, kiképzési eredmény, és a tiszti attitűd összesített értékelései alapján választotta ki a résztvevőket.”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.