2021. január 17., vasárnap

SOK SEBBŐL VÉRZIK A MAKOVECZ-FÉLE "MEGATEMPLOM" TERVE - TÉNYLEG JÓ ÖTLET LENNE IDEOLÓGIAI ÉS TURISZTIKAI CÉLLAL KÁRHOZOTTAKNAK GIGANTIKUS VALLÁSI ÉPÜLETET ÉPÍTENI?

SZEMLÉLEK BLOG
Szerző: GÉGÉNYI ISTVÁN
2021.01.04.



Már önmagában érdekesség, hogy azon a felületen jelent meg "exkluzív" információként, hogy "megvalósulhat Makovecz Imre grandiózus terve", amely államosított csatorna saját vezetősége szerint is alig érdekel valakit. A hír pedig ez lenne: végre megépülhet "a koronaékszer, az életmű csúcsa", az a "templom", amiben "megjelenik a teljes életmű esszenciája". Az esszencia vagy a magyar főváros XII. kerületében, az Apor Vilmos téren épülhet meg, vagy máshol. Vagy sehol. Ez utóbbi lenne a leghelyesebb forgatókönyv, mármint a meg nem épülés, hiszen a józan ész, minden érv errefelé vezet. A jelek ugyanakkor arra utalnak, hogy a racionalitás és a realitás nem feltétlenül fognak találkozni ebben az esetben.

Az "építsünk-e mostanában Makovecz-templomot az Apor Vilmos térre" kérdés minden eleme megérdemli, hogy külön megvizsgáljuk, így megértsük, miért kell erre az egész kezdeményezésre nemet mondani – ahogy azt már 2011-ben megtették hazai katolikus egyházi vezetők, nagyon helyesen...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.