2021. február 1., hétfő

„AZ AUTONÓMIÁÉRT VALÓ KÜZDELEM ÁRAKÉNT NEM BORZALMAS A BIZONYTALANSÁG”

NÉPSZAVA
Szerző: HOMPOLA KRISZTINA
2021.02.01.


Még a ma kezdődő félév kezdetének mikéntje sem egyértelmű a hallgatók számára, amellett, hogy nem tudják, hogy az eddigi tanulmányaikat elismeri-e a kuratórium. Gálosi Dóra adott pillanatképet a Népszavának
.

Mióta tanul az Színház- és Filmművészeti Egyetemen? 
Másodéves gyártásszervezés-hallgató vagyok az ún. 6x6-os filmes képzés keretében. Ez azt jelenti, hogy egy osztályban egy rendező, egy operatőr, egy forgatókönyvíró, egy vágó, egy hangmester és egy gyártásvezető hallgató tanul együtt, leképezve egy filmes stábot. Az évfolyamon 13 osztályfőnök tanított, amíg Szász János nem mondott fel. 

Mikor érezte először azt, hogy valami nincs rendben az egyetemen, az egyetem körül? 
Amikor a szenátus által megválasztott rektor, Upor László kinevezése nem történt meg. Utána akkor, amikor a modellváltás folyamata egyeztetés nélkül indult el. 

Részt vett a szeptember 1. óta tartó egyetemfoglalásban? 
Igen, szinte végig. A munkacsoportok közül leginkább a kommunikációs csoportban dolgozom. 

Volt oktatás az egyetemen november 27. óta, azaz azóta, amikortól a kuratórium felfüggesztette azt? 
Igen. A félévünk nem törölhető. A járványhelyzet miatt ugyan maradtak el gyakorlati órák, de ezek pótolhatók. 

Szarka Gábor kancellár azt nyilatkozta, hogy azért sem érti, miért fogadták felháborodással, hogy átmenetileg lezárták a Neptun webes felületet, mert a visszavezetésnél kiderült: októberig összesen hat osztályzat került be
A vizsgákon kapunk osztályzatokat. Mint az egyetemeken általában, a vizsgaidőszak december végén, januárban van. Azzal, hogy elvették az oktatók Neptun hozzáférését, megakadályozták, hogy ezeket a vizsgákat kiírhassák. Januárban online lezajlottak a vizsgák, de arra nem kaptunk garanciákat, hogy ezek eredményeit maradéktalanaul be lehet írni. Ahogy arra sem, hogy a múlt tanév utolsó három hónapjáról a pandémia miatt nyáron pótolt gyakorlati órák eredményeit végleg kitörölték-e. 

Mit tud a következő félévről? 
Csupán annyit, amennyi a sajtóban megjelent...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.