2021. február 26., péntek

DR. LETOHA TAMÁS: A KÍNAI VAKCINA ÚGY MŰKÖDIK, MINT A GYERMEKBÉNULÁS ELLENI OLTÁS

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: SEGESVÁRI CSABA
2021.02.25.


Miért késlekedhetnek a kínaiak a vakcina dokumentációjával, hogyan működnek a már engedélyezett oltóanyagok, van-e különbség köztük, milyen mellékhatásokra lehet számítani – többek között erről kérdeztük dr. Letoha Tamást. A kutatóorvos 2020 februárja óta részt vesz a koronavírus vizsgálatban. Szerinte semmi meglepő nincs abban, hogy a kínaiak lassan fedik fel kutatásuk eredményeit, ugyanakkor hangsúlyozta, minden oltóanyag biztonságos és hatékony.

"Nincs ellenőrizve a kínai vakcina. NEM adható be.” “Van 133 bátor ember, kezdjék rajtuk!” “Az enyémet és a családomét viheti, aki annyira odavan érte!” Néhány vélemény a koronavírus elleni oltással kapcsolatban a Pesterzsébeten hallottam közösségi csoportban. De hasonlókat találhatunk szinte bármely koronavírus-oltásról szóló kiírás alatt a Facebookon.

Tény, hogy a magyar kormány nem könnyíti meg az állampolgárok tájékozódását. Ahogy azt megírtuk, zavaros a kormánykommunikáció: valami nincsen rendben a Pfizer-BioNTech-vakcinák számával. És ez még csak egy probléma, hogy melyikből mennyi érkezett. Hogy hogyan hat, miért hasznos egyik vagy másik vakcina, azt csak találgatni lehet...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.