2021. február 26., péntek

MOSTANTÓL A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM IS ALAPÍTVÁNYI FENNTARTÁSBA KERÜL

MÉRCE
Szerző: BLASKÓ ZSÓFIA
2021.02.26.


Újabb egyetem vált modellt és kerül alapítványi fenntartásba – a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) csütörtöki szenátusi ülésén 17 igen, 1 nem szavazattal fogadta el, hogy állami intézményből „közfeladatot ellátó, közérdekű vagyonkezelő alapítvány által fenntartott” felsőoktatási intézmény legyen, írja a Népszava
.

Az intézményi közlemény szerint a szenátus ezzel egyidejűleg felhatalmazta az egyetem vezetését – élén a rektorral -, hogy megkezdje a modellváltási folyamat előkészítését. Véleményük szerint „az új működési közelebb áll az egyetem jelenleg is erősen piaci alapú működéséhez, szellemiségéhez, és hallgatóiknak, valamint munkatársaiknak is előnyösebb helyzetet teremthet”.

A rugalmasabb finanszírozástól, szervezettől és jogszabályi környezettől az oktatás minőségének és a kutatások eredményességének növekedését várják – ezek szinte pontosan ugyanazok az érvek, amelyek a Színház- és Filmtudományi Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, illetve a Pécsi Tudományegyetem modellváltásakor is elhangzottak.

Az alapítványi modell értelmében az intézmények élére kinevezett kuratóriumok akár teljhatalmat is kaphatnak az egyetemi irányítás fölött, az egyetemi szenátusok jogköreit erősen leszűkítve: a szenátustól elveszik a rektori pályázatokkal, a szervezeti és működési szabályzattal, az intézményfejlesztési tervvel és a költségvetéssel kapcsolatos jogköreit. A kuratóriumokba pedig több esetben is kormánytagokat, illetve Fidesz-közeli embereket neveznek ki. Az SZTE-t irányító kuratórium tagja lesz például Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter.

Az így kialakított egyetemeket továbbra is az állam fogja finanszírozni, de az államtól a fenntartói jogot az alapítványok kezébe helyezik át. Ennek értelmében az alapítványi kuratóriumok rendelkeznek majd az intézmények költségvetése, éves beszámolója, szervezeti és működési szabályzata, intézményfejlesztési és vagyongazdálkodási terve fölött...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.