2021. február 15., hétfő

KÖSZÖNJÜK, ELVTÁRSAK

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2021.02.15.


Szijjártó külügyes tegnap üzembe helyezte a légihidat újra, amelyen a fürkészek és portyázók hozták nekünk a lélegeztetőket ezerszám, hogy meg ne haljunk. És mégis meghaltunk. Most a légihídon olyan szert hoznak, amit ugyan nem ismerünk, de Szijjártó rábólintott, mint az oltakozás atyamestere. Jóvanazúgy, mondta a tarajos, és máris hoznak belőle közel félmilliót, holott duplaannyit kóstál, mint a már ismert és elfogadott nyugati. Jóvanazúgy. Kádár vietnámi balzsamot adott, ezek kínai csodaszert, s ha aggodalmaskodó DK-s polgármesterek azt mondják, kérik, hogy az ő bárányaikat azzal döfködjék, amit már szerte a világ elfogadott, akkor az van, hogy a DK-s polgármesterek elzárják a vakcinát, a szent anyagot a lakosok elől.

Ott áhítoznak, szomjúhoznak mind az összes libernyák irányítás alatt szenvedő magyari jószágok az élet vizére, ám a DK-s polgármesterek eltiltják őket az oltakozástól, és mind az összes lakók tömött sorokban mennének akármely fideszista városba, ahol azt szúratnának magukba, amit csak akarnak. Sőt, azoknál még van közvilágítás meg tömegközlekedés is, míg emezeknél már az se nagyon. Mindebből kitetszik, hogy libernyák irányítás alatt élni nem lehet, azok krumplit se adnak, elvették a nyugdíjat is, egyáltalán, a nemzetükre törnek minduntalan és permanensen. Lám, mint most is. De nem is ez a szép, hanem, hogy a portyázó röpülőt Kínába indulván Menczer államtitkár búcsúztatta. Komolyan, ezt írták a lapok, ámde nem részletezték, miként.

Viszont mi látjuk csipás lelki szemeinkkel, midőn Menczer államtitkár a röpülőtéren a taknyos zsebkendőjét hosszan a gép után lobogtatva elégedetten böfizik, hogy mára is elvégezte a munkáját, integetett egy röpülőnek, amely üres volt. Mit lehet búcsúztatni egy üres röpülőn, ezt valami fideszista kézikönyvben kellene elolvasni, hogy ezek milyen sorvezető alapján működnek, mert saját kútfőből ennyire hülyének lenni nem lehet, vagy mégis talán. Ez a repülőbúcsúztatás ez Svejk tábori miséje a hadba indulók előtt, ez a gépolaj mint utolsó kenet, és az ágy aljában rekedt tábori oltár, ez az őrület maga, csak épp nem regény. Valóság. Ebben élünk, menczerek között, szijjártók között, világunk pedig immár nem abszurd, hanem szürreális..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.