2021. február 25., csütörtök

LÉPÉSKÉNYSZERBEN A HÁZIORVOSOK, A HÉTEN LEJÁR A HATÁRIDŐ - A PRAXISKÖZÖSSÉG AZONNAL SOKSZÁZEZRES FIZETÉSEMELÉST HOZ

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: LOVAS JUDIT
2021.02.25.


Vasárnapig kell dönteniük és nyilatkozniuk a háziorvosoknak, hogy belépnek-e egy praxisközösségbe. Így kaphatják meg azt a béremelést, amit a kórházban dolgozó orvosok is. Egy 25 éve dogozó orvos így idén havonta mintegy 470 ezer forinttal (nettó) több pénzt vihet haza. Az orvoshiányt ez most nem fogja megoldani, hosszú távon mégis vonzóbb lehet a szakma.


Nagyon rossz időpontban, a koronavírus-járvány harmadik hullámában, a kezdődő tömeges oltások szervezésének kellős közepén kell a háziorvosoknak gyakorlatilag néhány nap alatt eldönteniük, hogy belépnek-e egy úgynevezett „szoros” praxisközösségbe, vagy sem. A döntés önkéntes, de – ahogy egyikük fogalmazott – ha eléd tesznek három almát, az egyik fonnyadt, a másik kissé éretlen, a harmadik pedig gyönyörű piros, nem is olyan nehéz a választás.

Mindez a számok alapján azt jelenti, hogy aki praxisközösségen kívül marad, alig lát valamit az orvosi béremelésből, éppen a harmadát kapja annak, mint amit a kórházi orvosok. Aki „laza” kollegiális praxisközösségbe lép, 80 százalékhoz jut, míg a „szoros” praxisközösséget választó az emelés 100 százalékát...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.