2021. március 19., péntek

ALIG ÉLTEM, ÉS KÖZBEN AZT LÁTTAM A NETEN, HOGY NINCS IS VÍRUS

TELEX
Szerző: KOLOZSI ÁDÁM
2021.03.19.


„Valójában az oltásokkal fertőznek meg, mert kellenek a számok a statisztikába.” „A keleti oltást átcímkézik olyanra, amiben jobban bíznak az emberek.” „A nyugati vakcinákkal agymosott liberális alattvalóvá tesznek, a kínaival meg megölik az öregeket, mert nem kell annyi nyugdíjas.” Néhány jellegzetes, ezekben a hetekben felfutó összeesküvés-elmélet a koronavírusról, amelyeket úgy vizsgálnak magyar kutatók, hogy egyikük közben heteken át maga is súlyos állapotban volt a járvány miatt. Koltai Júlia és Bauer Zsófia a konteópandémiáról.


Március 15-én vírusszkeptikus és lezárásellenes megmozdulásokat tartottak Budapesten. A rendezvényeken csak néhány százan vettek részt (a rendőrség körülbelül 300 ember ellen tett feljelentést a járványügyi korlátozások megsértése miatt), emiatt a Gődény György-féle körökben most egyszerre szidalmazzák azokat, akik csak „fotelforradalmárkodnak”, és terjesztik azt, hogy néhány nap múlva egy nagy, világméretű megmozdulás készülődik.

Az utcákra vonulóknál azonban az online térben sokkal nagyobb a tábora a járványpolitika hangos ellenzőinek és az oltáselleneseknek. A koronavírussal együtt terjedő szkeptikus nézetekről és összeesküvés-elméletekről két kutatás is készült a közelmúltban. Az egyik, a járványmatematikai adattudományi és modellező csapattól országos reprezentatív mintán, telefonos kérdőíves technikával, a másik, Bauer Zsófia, az Ynsight Research kutatási igazgatója részéről online kutatással, a Facebookon és más internetes platformokon, ott, ahol a járványos konteók is leginkább burjánzanak. A kettő együtt azért különösen izgalmas, mert egyszerre tudnak rávilágítani a Covid-összeesküvéselméletek mögötti gondolkodási mintákra, és megmutatni, hogy körülbelül hányan hisznek ezekben...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.