2021. március 22., hétfő

EL KELL FOGADNOD VÁLASZTOTT ORSZÁGOD ÉRTÉKEIT?

HATÁRÁTKELŐ
Szerző: Határátkelők
2021.03.20.


A kérdés alapvető fontosságú a határátkelők életében. Magyarként Európán belül maradva sem mindig egyszerű alkalmazkodni és beilleszkedni, de még mindig könnyebb, mint egy teljesen eltérő kultúrában. A nagy kérdés az, hogy kell-e.


Talán akad még, aki emlékszik rá, amikor pár hete megírtuk, hogy fellángolt az erről szóló vita Dániában, mégpedig annak kapcsán, hogy a jobbközép ellenzéki Liberális párt bedobta, a külföldiek állampolgársági vizsgáján az interjúnak ki kellene térnie arra is, a jelentkező mennyire tette magáévá a „dán értékeket”.

A kormány sem feltétlenül zárkózik el teljesen az ötlettől, melynek részeként olyan kérdések is felmerülnének, mint jog és vallás viszonya, illetve hogy a nők szabadon választhassák-e meg a partnerüket.

Emellett a legnagyobb ellenzéki párt elképzelése szerint a jelentkezőknek levelet kellene írniuk, melyben kifejtik, miért akarnak dán állampolgárságot szerezni.

„Önmagában a jó magaviselet nem elegendő. Ha valaki dán állampolgár szeretne lenni, akkor be kell fogadnia egész Dániát” – mondta a liberálisok témáért felelős szóvivője, Morten Dahlin.

A jelenlegi szabályozásban a munkavállalás, a dán nyelvtudás és a büntetlen előélet szerepel feltételként, illetve a jelentkezőnek ki kell jelentenie, tiszteletben tartja a dán értékeket és a demokráciát. (A teljes posztot további reakciókkal itt olvashatjátok el.)

A dán Local megkérdezte olvasóit, mi a véleményük, vajon el kell-e fogadni az adott ország (ebben az esetben nyilván Dánia) értékrendjét annak, aki le szeretne ott telepedni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.