2021. március 29., hétfő

ELEGEM VAN!

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2021.03.29.


Nem a vírusból, nem a bezártságból, még csak nem is egy súlyos betegség fenyegetéséből, hanem az Orbán-kormányból van elegem! Abból, hogy úgy csinál, mintha kormány lenne, miközben teljesen alkalmatlan erre a szerepre, vagy nem is akar a feladatnak megfelelni!

Csak az elmúlt napok ezt alátámasztó eseményeit, az elhangzott szavakat szeretném itt egymás alá fölsorakoztatni. Kezdjük mindjárt a legembertelenebbel. Ma reggelre kiderült, a hajléktalan kórháznak azért kell a Budapesten az egyetlen erre célra alkalmas épületből, a Szabolcs utcai kórházból kimennie, mert az épületbe az OGYÉI-t akarják költöztetni. Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) épületét ugyanis – amelyik az V. kerületben egy kedves, központi helyen levő, szép kis utcában, a Zrínyi utcában található –, a kormány gyanúsan olcsón eladta egy Habony Árpádhoz köthető vevőnek. Azt mondták, azért olyan olcsón, mert azt a vevőnek ingyen bérbe kell adnia az azt használó intézetnek. Persze! Azért vette meg! Még szerencse, hogy a Habony-körbe csupa irgalmas szamaritánus tartozik! Szegényt már most sajnálom a veszteség miatt, ami emiatt őt érni fogja!

Az pedig, hogy Magyarországon egyedül a Szabolcs utcai kórházban kapnak emberhez méltó ellátást jelenleg a legkiszolgáltatottabb, leginkább magukra hagyott emberek, és, ha onnan kitessékelik őket nem marad számukra hely ezen a Földön, nos, az nem számít, kit érdekel! Fő, hogy a kormányközeli zsebek telhessenek!

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.