2021. március 16., kedd

GÖRDÜLÉKENY PROGRAMRÓL BESZÉL A KORMÁNY, MIKÖZBEN ELÉGGÉ BELASSULTAK AZ OLTÁSOKKAL

MAGYAR HANG
Szerző: FICSOR BENEDEK
2021.03.16.


– Magyarországon gördülékenyen és jól haladnak a koronavírus elleni oltások beadásával – nyilatkozta György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az országos oltási munkacsoport vezetője hétfőn a közmédiának. Hozzátette, Magyarország az Európai Unió egyik legsikeresebb oltási programját hajtja végre.

Hazánk az oltottsági arányt figyelembe véve valóban nagyon jól áll az EU-ban (és világszinten is), az elmúlt napokban azonban megtört a lendület. Három nap alatt alig több mint 50 ezer embert oltottak be, ezzel veszélybe került az Orbán Viktor miniszterelnök által tett ígéret, hogy aki regisztrált, az húsvétig meg is kapja a vakcinát. Az oltási program lelassulásának okairól hivatalos információt egyelőre nem kaptunk. A fent idézett államtitkár az operatív törzs március 11-i „tájékoztatóján” hangsúlyozta, szerdától szerdáig – vagyis 10-től 17-ig – 500 ezer vakcinát terveznek beadni. Egy nap ugyan még hátravan a jelzett egy hétből, a terv azonban nehezen lesz teljesíthető tekintve, hogy hat nap alatt az ígért mennyiség kevesebb mint felét „oltották el”, 240 ezer ember kapta meg a vakcinát...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.