2021. március 2., kedd

HÉTEZER FORINT VOLT HÁROMMILLIÁRDOS TARTOZÁSRA A LEGKÍNOSABB ÁLLAMI CÉG SZÁMLÁJÁN

G7.HU
Szerző: JANDÓ ZOLTÁN
2021.03.02.


Kásler Miklós miniszter csütörtöki jóváhagyását követően pénteken tette közzé azt a beszámolóját a 2017-es vizes vb-t szervező vállalat, amelyre elvileg a cég megszüntetését célzó eljárást alapozták. A 2019 végén indított végelszámolást ráadásul azóta megszüntették, tehát a teljes eljárás úgy zajlott, hogy a már jó ideje teljesen feleslegesen létező Bp2017 Nonprofit Kft.-nek nem volt meg a hivatalos mérlege és eredménykimutatása. Ennek ellenére az elmúlt egy évben – tehát majdnem három évvel a vb után – is öntötték az állami százmilliókat a cégbe, aminek gazdasági ügyeit 2019 végéig egy azóta körözés alatt álló ember irányította...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.