2021. március 1., hétfő

KOMOLY ELISMERÉST KAPOTT A FREESZFE-MOZGALOM

NÉPSZAVA
Szerző: nepszava.hu
2021.03.01.


A vírus miatt idén rendhagyó módon adományozták oda a Lábán Rudolf- és a Halász Péter-díjat.


A Trafó Kortárs Művészetek Háza és a MU Színház által 2005-ben a magyar kortárstánc legjobbjainak elismerésére alapított Lábán Rudolf-díj kuratóriuma, valamint a Trafó és a Színház folyóirat által 2018-ban alapított Halász Péter-díjat kuratóriuma is úgy döntött, hogy jövőre összevontan díjazza majd a 2020-as és a 2021-es előadó-művészeti teljesítményeket, míg idén csak különdíjakat adományoznak - derül ki az intézet honlapján közzétett tájékoztatásból. 

Mindezt a csonka évaddal magyarázták, szerintük ugyanis a társulatok és a független alkotók az előző évben csak szórványosan tudták bemutatni és játszani a darabjaikat. A korábbi nomináltakkal és díjazottakkal szemben igazságtalan, sőt, méltánytalan lenne, ha a nagyságrendekkel kevesebb bemutató közül választanának. A kuratórium fontosnak tartotta ugyanakkor kiemelni, hogy a különdíjak odaítélésével felhívják a figyelmet az egy-egy naptári éven jóval túlmutató és a hazai kortárs tánc területén kimagasló szakmai tevékenységekre. Ezért idén is döntött a különdíjról, amelyet ezúttal két olyan pedagógusnak - Angelus Ivánnak és Lőrinc Katalinnak - ad át, akik a maguk területén a legtöbbet tették azért, hogy Magyarországon meghonosodhasson és kibontakozhasson a kortárs tánc szemlélete, szellemisége és gyakorlata. 

A Lábán-kuratórium tagja az idén Artner Szilvia Sisso újságíró, kritikus, Bálint Orsolya tánckritikus, újságíró, Fuchs Lívia tánctörténész, tánckritikus, Komjáthy Zsuzsanna tánckritikus, Králl Csaba tánckritikus, szerkesztő, Rényi András esztéta, Százados László művészettörténész, valamint Török Ákos tánc- és színikritikus, szerkesztő volt. 

A Halász Péter-díj kuratóriuma is úgy döntött, hogy az elmaradt bemutatók és az előadások folyamatos játszásának ellehetetlenülése miatt a 2020-as Halász Péter-díjat nem adja ki, és a tavalyi premiereket az ideiekkel együtt veszik számításba, amikor jövőre a 2020-as és 2021-es összevont év díjazottjairól döntenek. "Ugyanakkor azt gondoljuk, nem mehetünk el szó nélkül azon fejlemények mellett, melyek talán még a koronavírusnál is súlyosabb csapást mértek a magyar színházi szakma már eleve legyengült immunrendszerére" - fogalmaztak, hozzátéve, hogy ezért

különdíjjal ismerték el azt az akciósorozatot, amelyet a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói közössége 2020. szeptember 1-jén indított az intézmény autonómiájának megőrzése érdekében...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.