2021. március 10., szerda

MÉG EGY CSEPP A POHÁRBAN

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2021.03.10.


Tatán mától nem lehet szakrendelésre menni, mert a fülészek, szülészek és mindenféle specialisták Covidot gyógyítanak Tatabányán. Bő egy hete, amikor nagyjából ötezer egészségügyi dolgozó nem írta alá az új munkaszerződését, ergo felmondott, az országos kórház-főigazgató csűrdöngölt a propaganda oldallá züllesztett koronavirus.gov.hu tudósítása szerint: „Az egészségügyben dolgozók több mint 95 százaléka aláírta az új jogállási törvénynek megfelelő szerződését a hétfő esti adatok szerint – közölte keddi budapesti sajtótájékoztatóján az országos kórház-főigazgató, aki óriási eredménynek nevezte ezt. A betegellátás tehát biztosított.”

Jegyezzük meg, hogy Jenei Zoltánnak hívják ezt a csinovnyikot, aki még azt is kijelentette a magyar egészségügy Mohácsánál, hogy „ebben a helyzetben minden garancia megvan arra, hogy az ellátás színvonala az ország bármely területén az eddiginek megfelelő marad, sőt akár javulhat is”. Ezt talán nem kellett volna, mert most itt állunk azzal, hogy Tatán nincs orvos, mert a tatabányai Szent Borbála Kórházban létszámhiány alakult ki, miután többen nem voltak hajlandóak a múlt hét eleji határidőig aláírni új szerződésüket. Tehát itt van Jenei elvtárs örömtánca, másfelől egy hét múlva a valóság, ami megint másképpen alakult, mint a Fidesz-álmok.

Ha orvos nincs, piócás ember még lehet, sőt, javasasszonyok és eret vágó borbélyok is előkerülhetnek a turulfosos magyar világban. Ezt a Jeneit, ha nem vetnénk meg, mert az arcát adja a gyalázathoz és egy fogaskerék a gépezetben, még sajnálhatnánk is, mert ő is csak áldozat. Orbán áldozata, aki embernek egyáltalán nincsenek víziói az őt körülvevő világról, ez most már teljesen bizonyos. Annyi ideája van, hogy váltakozó jelszavak mögé bújva lopja szét az országot, gyalulja le, rombol szét mindent, s aki ezt akár csak szóvá is teszi, ellenség. Ennyi Orbán műve, s hogy ez mit eredményez, az most jól látszik az egészségügyön, amely képtelen teljesíteni, mert romokban van.

Ahogyan az egész ország is. Ami most történik, csak látványos, és az adott pillanatban tragikus. Ezúttal épp az egészségügy összeomlását tapasztalja az ország. Korábban az oktatás, a kultúra elpusztítását kellett végignéznünk, előtte a szociális ellátás eltaposását, az öregek és az állam gondoskodására szoruló kisgyerekek életminőségét, kilátásait meghatározó dúlást. Szinte mindenkit megrövidítettek és megaláztak, munkást, tanárt, tűzoltót, nyugdíjast, egyetemistát, romákat, melegeket, más vallásúakat, ateistákat, nincs a társadalomnak olyan szelete, amelyik ne szenvedett volna helyrehozhatatlan vagy nehezen gyógyítható károkat, és mindenki hallgatott, amikor a másik volt soron...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.