2021. március 20., szombat

MOK-ALELNÖK: ÉN IS INAS VAGYOK, MINDANNYIAN AZOK VAGYUNK

24.HU
Szerző: BENKE ÁGNES
2021.03.20.


"Ha kell, én is inas leszek két szakvizsgával. A rezidensekkel együtt, őket kézen fogva lehet csak gyógyítani. Nélkülük nem megy. A fiatalok jelentik az alapot, a jövőt, nélkülük nem jutunk előre"


– mondta feldúltan a 24.hu-nak Lénárd Rita, a Magyar Orvosi Kamara alelnöke Orbán Viktor azon pénteki kijelentésére reagálva, amiben a rezidenseket inasnak nevezte.

A miniszterelnök a péntek reggeli, Kossuth rádiónak adott interjújában arra a kérdésre, hogy munkába állnak-e az orvostanhallgatók, ha hívják őket, azt válaszolta: „Most az a helyzet, hogy a rezidenseket, ők az inasok vagy (…) frissen végzett diplomások és készülnek a szakmájukra, őket már javarészt beoltottuk, és már vezényeltük is, a végzős medikus hallgatók pedig most jönnek sorra az oltásban, és utána, most már van jogszabályi alapja is, és úgy látom, hogy a szívükben-lelkünkben is készen állnak arra, hogy ha menni kell, akkor mennek.”

A korábban belgyógyászként dolgozó Lénárd Rita Orbán Viktor kijelentése kapcsán úgy fogalmazott lapunknak, hogy cselédkönyves orvosként kezdte, és lélekben az is maradt, mert az orvostársadalomra jellemző hierarchia folyamatosan bántotta. Azt tartja a legfontosabbnak, hogy aki az egészségügyben dolgozik, az segíteni szeretne és gyógyítani.

"Minden orvos és szakdolgozó segíteni szeretne, függetlenül attól, hogy »inas« vagy főorvos."

Szerinte aki igazi orvos és szakdolgozó, az teljesen mindegy, milyen funkcióban és pozícióban dolgozik az egészségügyben, a segítségnyújtás a lényeg.

"Mindenkit kérek, becsülje meg azokat, akik segíteni akarnak. A kamara alelnökeként, ha kell, magam is inas vagyok. Mindannyian azok vagyunk"

– tette hozzá...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.