2021. március 22., hétfő

ORBÁN ELSZIGETELŐDIK, VAGY ÚJ JOBBOLDALT ÉPÍT - A KLUBRÁDIÓ NEMZETKÖZI LAPSZEMLÉJE

KLUBRÁDIÓ
Szerző: CSERNYÁNSZKY JUDIT
2021.03.22.


Szükség esetén már a magyar választások előtt döntene Vera Yourová uniós biztos a jogállami mechanizmus alkalmazásáról és az uniós pénzek esetleges megvonásáról, ezzel pedig kínos helyzetbe hozná 2022-ben Orbán Viktort, a Die Presse cikke szerint. Ráadásul a magyar miniszterelnök, már a Fidesz egykori pártcsaládjára sem számíthat. Eközben a brit Daily Express arról számol be, hogy Orbán más populistákkal összeállva akar nagy és erős jobboldali pártközösséget akar létrehívni.


Szenzációszámba ment Szijjártó Péter az orosz médiában, miután ő lett az első európai politikus, aki a Szputnyik V vakcinával oltatta be magát, ami azért mégsem akkora csoda, hiszen Magyarország lett az első uniós ország, ahol engedélyezték az orosz oltóanyagot. A magyar külgazdasági és külügyminiszter az oltásáról a Facebookon tett közzé egy bejegyzést – erről olvastunk többek között a Russia Today TV honlapján is. A képhez fűzött kommentárból az is kiderül, hogy az elkövetkező két hétben 680 ezer újabb adag érkezik hazánkba, amiről a tárcavezető az orosz ipari és kereskedelmi miniszterrel egyezett meg. Egyébként összesen 2 millió dózist rendelt az Orbán-kormány. A cikk megemlíti, hogy Áder János köztársasági elnök és Orbán Viktor magyar kormányfő pedig a kínai Sinopharm vakcinával oltatta be magát.

Miután másfél millióan már megkapták valamely koronavírus elleni vakcina legalább első dózisát, 421 ezren pedig már mind a két oltást, a cikk azt írja, hogy a statisztikák szerint Magyarországon az átoltottsági arány az egyik legmagasabb Európában. Annak ellenére, hogy továbbra sincs uniós engedélye az orosz oltóanyagnak, gyártásukra szinte sorban állnak a legkülönfélébb országok. Legutóbb pedig a bajor tartományi miniszterelnök, Markus Söder sürgette az Európai Gyógyszerügynökséget (EMA), hogy mielőbb adjon véleményt a szerről, noha az uniós hatóság március elején már munkához is látott.

Babák és történeteik

Ha vége lesz a járványnak, és valaki netán Észak-Karolinába téved, ne hagyja ki a Spencer Múzeumot, mert ott a Budapesten született Adrianne Brown festett porcelánbabái vannak kiállítva. A Salisbury Post hírei között szerepel ugyanis, hogy két díjnyertes babát adományozott Brown a múzeumnak, s ebből az alkalomból be is mutatja a helyi lap a szobrász hölgyet, akitől megtudjuk, nagyanyja küldött rendszeresen számára porcelánbabákat karácsonyra, miután Adrianne az Egyesült Államokba költözött. Innen jött az ihlet, hogy babákat varrjon, sőt mindegyikhez egy-egy történetet is kitalál. Porcelánbabáival először 1995-ben nyert díjat a Santa Fe Nemzetközi Babaművész Kiállításon.

Miért hasonlít a 3T-re a Demeter-féle kultúrharc?

A kulturális háborúban újabb frontot nyitott a kormány, pontosabban Demeter Szilárd a magyar popzene 23 milliárd forintos reformjának meghirdetésével – vette át az AFP tudósítását számos portál, többek között a YahooNews is. Demeter szerint ugyanis a magyar popkultúra tudja igazán kifejezni a sajátos magyar jellemet, a jövőképet és a történelmi tapasztalatot egyszerre. Demeter, aki 110 százalékos orbánistának tartja magát, arról is beszélt, felvetődik a kérdés, vajon lesz-e még 100 év múlva is magyar kultúra? A miniszteri biztos író és amatőr basszusgitáros a cikk írójának, Peter Murphynek, hangsúlyozta, hogy baloldali liberálistól kezdve szélsőjobbig és marxistáig mindenki belefér a tervbe, ha minőségi zenét alkot. A kultúrháborúról szólva a szerző az előzmények között megemlíti többek között a CEU elűzését, a színházak kontroll alá helyezését.

Megyeri Ferenc punk énekes szerint a kormány azonban már most cenzúrázza a dalokat, sőt Soros György feliratú pólóban nem engedték a színpadra. Koncz Zsuzsa is beszélt arról, hogy az elmúlt 10 évben egyetlen állami meghívása sem volt. Neki erről a popreformról az egykori 3T (Tiltott, Tűrt és Támogatott) megkülönbözető politikája jut az eszébe, mert azt tapasztalta, minél közelebb megy valaki a rezsim mézes csuprához, annál könnyebben tud enni belőle.

Jourová azt ígéri, szükség esetén megvonja az uniós pénzeket

Vera Jourová uniós bizottsági alelnök gyors döntést akar a jogállami normák megsértése esetén kilátásba helyezett uniós pénzek megvonásáról – írja a Die Presse. S amennyiben erre – a tervek szerint – akár az idén már sor kerülne, akkor az időzítés igencsak érzékenyen érintené a választások előtt álló Orbánt, nem beszélve arról, hogy már nem élvezheti az Európai Néppárt támogatását sem.

S nem lenne jó start az új pártcsalád gründolásához sem. A legfőbb probléma persze az lenne, hogy a "COVID-segélytől" megfoszthatnák Magyarországot 2022 elején.

A britek érdeklődve nézik a Orbán ügyködését az EU-ban

A brit média egy bizonyos része, például a Daily Express vasárnapi kiadása előszeretettel foglalkozik a magyar kormány uniós konfliktusaival, s talán nem véletlenül a Brexit után – most például azzal, hogy Orbán Viktor egy új szuper csoportosulást akar létrehozni populista, szélsőjobboldali pártok beszervezésével, amelynek legfőbb célja lenne az unió további integrációját megakadályozni. S ez, Orbán szerint, akár a második legnagyobb pártcsalád is lehetne Brüsszelben. Akár a Konzervatívok és Reformisták valamint az Identitás és Demokrácia csoportok összevonásával. A lap arról ír, ő ugyanis igazából egyikhez sem akar csatlakozni, sokkal inkább saját alapítású politikai közösségben gondolkodik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.