2021. április 23., péntek

A VÁLSÁG ALATT IS SZÉPEN HÍZOTT A MÉSZÁROS-BIRODALOM

NÉPSZAVA
Szerző: PAPP ZSOLT
2021.04.23.


Nem hagyta magára a kormány a pandémia idején sem Mészáros Lőrinc vagyonholdingját, állami megrendelések, támogatások segítették gyarapodását.


A 2020-as év nemcsak társaságunk, de a magyar és a globális gazdaság számára is emlékezetes esztendőként vonul be az évkönyvekbe – írta a Opus Nyrt. beszámolójában Mészáros Beatrix a cég igazgatóságának elnöke. A cégcsoport a koronavírus-járvány nyomában járó gazdasági válság ellenére jelentősen, 228 milliárd forintra tudta növelni bevételeit tavaly, ami 20 milliárddal volt magasabb a 2019-es évhez képest. A cég árbevétel-növekedésében jelentős szerep jutott a kormánynak, illetve az adófizetőknek: csak a Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési programból az Opushoz tartozó Hunguest szállodacsoport 17,5 milliárdos forintos támogatást kapott, további 17 milliárdot zsebeltek be a veszteséges Mátrai Erőműért, amelynek minden gondja immár az adófizetők vállát nyomja. Tavaly már beindultak a Budapest-Belgrád vasúttal kapcsolatos költségvetési kifizetések, s csak erre a projektre az Orbán-kormány 2020-ben 80 milliárd forintot fizetett ki, ami részben a cég bevételeit növelte. A vasútvonalat ugyanis a CRE magyar-kínai konzorcium építi, s ennek egyik magyar résztvevője a Mészáros-féle cégcsoport. A jelentésből számszerűleg nem derül ki mennyi pénz jutott ebből a Opusnak, ám arra utalnak, hogy munkák elkezdődtek, azok pénzügyi hatásai már megjelentek az Opus számaiban is. Nemcsak a cég árbevétele, de a működési eredménye is emelkedett: tavaly 22,8 milliárd forint volt a nemzetközi sztenderdek (IFSR) alapján számított működési eredmény, az EBITDA, ami 5,4 milliárd forinttal haladta meg a 2019-es üzemi eredményt. Ugyanakkor osztalékot a cég nem fizet, mert a komolyabb értékleírásokat hajtott végre, 16,5 milliárd forint értékben az építőipari ágazatban a 2018. évi felvásárlásokkal kapcsolatban. Így a cég veszteséges lett, ám a 2019-es mínusz 40 milliárdhoz képest tavaly mínusz öt milliárd forintra csökkent az adózott eredmény.
A beszámolót a tőzsde jól fogadta, ugyanis a nyitást követően 4 százalékkal drágultak a Mészáros-papírok, ezzel a csütörtöki kereskedés legjobban teljesítő cége lett az Opus...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.