2021. április 10., szombat

BOD PÉTER ÁKOS: HA NEM SIKERÜL AZ ELLENZÉKNEK GYŐZNI, FOLYTATÓDHAT A HIDEG POLGÁRHÁBORÚ

MAGYAR HANG
Szerző: HAJDÚ PÉTER
2021.04.10.


Az Orbán-kormány nem a gazdasági racionalitást és nem az ország érdekeit tartja szem előtt, ezért ebből a szempontból mindenképpen ötletszerű a tevékenysége. Ha jobban megvizsgáljuk, akkor azonban kiderül, saját szempontjából – ami a hatalmon megtartása – logikusan cselekszik – nyilatkozta a Magyar Hangnak adott interjúban Bod Péter Ákos közgazdászprofesszor, korábbi miniszter és jegybankelnök.

A Corvinus oktatója kiemelte, ez a hatalomvágy magyarázza az értelmetlen központosítást, aminek kárát például a válságkezelésben is láthattuk: az oltás megszervezésében a munka döntő részét például a helyismerettel rendelkező önkormányzatokra kellett volna bízni, de az évek óta alulfinanszírozott egészségügy is jobban teljesíthetett volna, ha hagyják dolgozni, a túlzott centralizálás itt is akadályozó tényező volt.

A közgazdász szerint, amikor pedig tavaly nyáron máshol már gőzerővel készültek a második hullámra, nálunk még a BCG-oltás esetleges hatásairól folyt a diskurzus. Az emberek és a bajba került ágazatok helyett pedig a tűzhöz közel állók kaptak vagyonokat a Gazdaságvédelmi Alapból, de jelentős összegeket költöttek értelmetlen és halasztható célokra is.

Bod Péter Ákos úgy véli, a polgári értékeket képviselő kis pártoknak be kellene tagozódni az ellenzéki összefogásba, mert csak így nyílik esély a kormányváltásra. Amennyiben pedig sikerül a kormányváltás, önálló és erős kormányfőre lesz szükség, a koalíciós pártoknak pedig folyamatosan egyeztetni kell a stratégiai kérdésekben.

Erről is olvashat a teljes interjúban:

– Mikorra lábalhat ki a magyar gazdaság a vártnál sokkal mélyebb és elhúzódóbb válságból?
– Miért kellett volna a kormánynak a bajba jutottakat segíteni?
– Magas a hiány, hová tűnt a sok pénz?
– Árthat-e a Fidesznek a bennfentes kör brutális gazdagodása?


Ezekre a kérdésekre is választ kaphat a Magyar Hang április 9-i 2021/15. számában megjelent teljes interjúból (tartalomjegyzék itt). Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.