2021. április 1., csütörtök

ORBÁN MÁR NYÁR VÉGÉRE HELYEZTE ÁT A SZABADSÁGOT

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH PÉTER
2021.04.01.


Váratlanul elfoglalta az állami televíziót is szerda este Orbán Viktor: rendkívüli interjúval örvendeztette meg híveit, no meg persze az m1 vezetőit. Váratlan volt a miniszterelnöki interjú, hiszen a beszélgetés (?) fél órája belelógott az Andorra-Magyarország világbajnoki fociselejtezőjébe, ami – lássuk be – egy végletekig futballbarát kormányfőtől meglehetősen udvariatlan lépés. Már azokkal szemben, akik rá is kíváncsiak. Kiváltképp úgy udvariatlan, hogy magát Orbánt a fellépése nem korlátozta a meccs élvezetében, tekintve, hogy a műsor felvételről készült. (Udvariasak voltak a csapatok, főként a magyarok: az inkriminált, átfedésben lévő negyedórában kifejezetten rosszul játszottak, de gólt nem kaptak, igaz nem is rúgtak…)

Hogy miért kérte be magát az állami tévébe a miniszterelnök, az nem derült ki, legfeljebb csak megfejteni tudjuk. Nem volt egyetlen, azonnali közlést igénylő bejelentése, de igazában új mondandója sem. Még csak az sem kínált számára apropót, hogy rekordszámú honfitársunk halt meg az előző napon a koronavírus miatt, de az sem kapott kiemelt hangsúlyt, hogy a beoltottak száma átlépte a másfél milliót. Valójában az volt az egyik kiemelt üzenet: a győzelem kapujában állunk. Vagyis immár nem pusztán a célegyenesben vagyunk – mint hallhattuk tőle március elején, amikor egymillió beoltottnál jártunk – hanem kifejezetten a győzelem kapujában. Hogy egy olyan napon, amikor háromszáz fölé emelkedik a halottak száma, illik-e győzelemről beszélni, ennek eldöntését az olvasó ízléséra bízom.

Mindenestre a különösebb ok nélküli interjút nem lehet másként értékelni, mint a kormány és a Fidesz kampányának részeként. Természetesen a magyar állami televízió nem fog adni lehetőséget egyetlen ellenzéki vezetőnek sem, hogy hasonló időben reagálhasson – ha már kampánybeszéddel volt dolgunk – az elhangzottakra, és legfőképpen nem kapna olyan „riportert”, aki az előre felírt, ám de helyenként nehezen felolvasott, Orbán mondandóját kiszolgáló kérdéseket tenne fel. Nem kapna olyan kérdésnek álcázott mondatot, amelyben Orbán kifejtheti, hogy a baloldal mindig is oltásellenes volt. Ugyan az előre megkoreografált példa, amelyet a kérdezéssel megbízott hölgy felolvasott, erre teljesen alkalmatlan volt, de nem ez volt a lényeg, csakis az, hogy Orbán kifejthesse az előttünk álló időszak fő kampányüzenetét: a baloldal oltásellenes. (Mellesleg a riporter (?) egy olyan baloldalinak nevezett elemző mondataira hivatkozott, aki a Pesti tévé vitaműsorában, valóban, arról beszélt, hogy az ellenzék nem használja ki azt a potenciálisan kétszázezer szavazó kínálta lehetőséget, akik elvesztve hozzátartozójukat, a rosszul kezelt járvány miatt szembe fordulnának a kormánnyal. Vagyis: az ostobának is nevezhető „elemző”, pont arra panaszkodott, ha figyelt volna az Orbánt felkészítő csapat, hogy a baloldal nem használja ki az ebből eredő, fogalmazzunk így, előnyöket. Tessék mondani, akkor ebből hogyan jön ki a baloldal oltásellenessége?)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.