2021. május 5., szerda

EGY POLITIKAI MONSTRUM URALJA A HAZAI MÉDIÁT

HÍRKLIKK
Szerző: SEBES GYÖRGY
2021.05.04.


Magyarországon nem volt mit ünnepelni a sajtószabadság tegnapi világnapján. A média helyzete nem ad okot bizakodásra, ráadásul az Európai Unió részéről is egy különös nyilatkozat jelent meg ezen a napon. Polyák Gábor médiajogász sem lát okot az optimizmusra.


Magyarországot behálózta a Fidesz médiabirodalma, amelyet nagy pénzekkel és egységes szerkesztési elvekkel egyetlen cél, a jelenlegi hatalom támogatása érdekében tartanak fenn. Az Európai Bizottság ilyen körülmények között – érthetetlen módon – időt húz, pedig már rég megoldhatta volna a problémát, ha átérezné mindennek a súlyát. Ugyanakkor megkerülhetetlen az ellenzéki pártok felelőssége, nekik ugyanis azon kellene dolgozniuk, hogy eljussanak azokhoz a választókhoz, akik nem városokban élnek és nem tudatosan fogyasztanak híreket. Röviden így foglalta össze a helyzetet a Mérték Médiaelemző Központ vezetője.

Polyák Gáborral május 3-a, a sajtószabadság világnapja alkalmából beszélgettünk. Az ENSZ közgyűlése azért jelölte ki ezt a napot, hogy felhívja a figyelmet a szabad sajtó fontosságára, és hogy emlékeztesse a kormányokat, tiszteletben kell tartaniuk a szabad véleménynyilvánítás jogát, összhangban az emberi jogok egyetemes nyilatkozatával. Ezen a kiemelt napon azonban elég furcsa nyilatkozat jelent meg az Európai Bizottság egyik alelnökétől. Vera Jourová ugyanis elismerte, hogy a testület tehetetlen a magyarországi Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) ügyében. Ezt azzal indokolta, hogy „a tranzakció pénzügyi értéke túl kicsi ahhoz, hogy lépni tudjanak”. Az uniós versenyjogi szabályokat ennél nagyobb ügyekre tervezték...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.