2021. május 5., szerda

TELJES JOGGAL VÁRHAT VÁLASZT A KORMÁNYTÓL FÉLMILLIÓ EMBER, HA NINCS BIZONYÍTÉK A SINOPHARM HATÁSOSSÁGÁRA

HVG360
Szerző: SERDÜLT VIKTÓRIA
2021.05.05.


Nehéz helyzetbe hozta a kormányt a WHO szakértői állásfoglalása, mely szerint nincs rá tudományos bizonyíték, hogy a Sinopharm oltóanyaga hatásos a 60 év feletti korosztályban. A szakemberek szerint ugyan minden vakcina hatásos, de mivel a kínai oltóanyagot Magyarországon kifejezetten az idősebb korosztály kapta, a magyar hatóságok akár lépéskényszerbe is kerülhetnek, ha meg akarják nyugtatni az érintetteket. Az országos hatásossági vizsgálatok már elkezdődtek, reális lehetőségként egy harmadik oltás, vagy egy másik típusú oltóanyag beadása is felmerülhet.


512 ezer – az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ múlt héten frissített adatai szerint ennyi 60 év feletti ember élt Magyarországon, akit a Sinopharm vakcinájával oltottak be és mindössze néhány tízezer emberre tehető azoknak a 60 év alatti magyaroknak a száma, akik ezt a vakcinát kapták.

Az persze logikus volt, hogy a magyar kormány oltási terve kezdetben az egészségügyi dolgozókra és az idősebb korosztályra koncentrált, hiszen a fertőzés és a súlyos szövődmények őket veszélyeztetik a legjobban, az viszont már kevésbé magyarázható, hogy miért időseket – elsősorban bizonyos krónikus betegséggel nem rendelkező időseket – oltottak a Sinopharmmal úgy, hogy a kínai vakcina biztonságosságát és hatásosságát a klinikai kísérletek csak a 60 év alatti korosztályban tudták egyértelműen bizonyítani, az idősebb korosztálynál nem volt elég vizsgálat.

Azt sem lehet mondani, hogy a magyar hatóságok ezzel ne lettek volna tisztában, hiszen már az OGYÉI honlapján található alkalmazási leírásban is az szerepel, hogy míg a Sinopharm hatásossága a 18–59 évesek között 79,34 százalékos, a 60 év felettiek esetében ennek mértékét a vizsgálatok hiánya miatt nem lehet megbecsülni. Egyelőre rejtély, hogy ennek ellenére miért engedélyezték beadását a 60 év felettieknek, de elég valószínű, hogy erről nem a folyamatból kihagyott Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) szakértői döntöttek. (A Sinopharm volt az első vakcina, amit Szijjártó Péter engedélye után használnak Magyarországon.)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.