2021. május 1., szombat

FELESLEGES VOLT OLTÁSI KÁOSZT CSINÁLNI, KÜLFÖLDRE IS KÜLDÜNK SZÁZEZER PFIZERT

G7.HU
Szerző: VÁCZI ISTVÁN
2021.04.30.


Láttunk már néhány váratlan fordulatot a magyar oltási programban, de az utóbbi egy hét talán minden korábbinál több kanyart tartogatott, amelyek közül a legélesebb a ma reggeli volt, amikor a kormány közölte: már a Pfizerre is lehet online időpontot foglalni, a nap során 100 ezer adagot adnak be a jelentkezők között.

Az eredmény nem meglepő módon olyan volt, mintha hekkerek túlterheléses támadást indítottak volna a regisztrációs oldal ellen – az operatív törzs szerint ez is történt –, amely lefagyott. (Már a hivatalos bejelentés előtt, mivel a hír már korábban terjedni kezdett.) Erre azért lehetett számítani, mert a Pfizer idehaza a legnépszerűbb oltóanyag (az más kérdés, hogy okkal-e, vagy egyszerűen csak sokkal szerencsésebb körülmények között zajlott a tesztelése). Ráadásul szokásos péntek reggeli rádióinterjújában a miniszterelnök ezt megtoldotta azzal:

"Ma még tudunk oltani Pfizerrel, ma még, de holnaptól már nem, mert holnaptól a diákjaink számára kell azokat félretenni, tehát aki Pfizert akar kapni, az ma még kaphat, aztán legközelebb majd hetek múlva jut neki ilyen oltóanyag."

Ahogy a kormányfő előző mondataiból kiderült, a diákok a 16-18 év közöttieket jelentik, és erre a korosztályra egyelőre csak ezt a vakcinát engedélyezték. (Egészen pontosan azokról van szó, akik a 16. évüket már betöltötték, de a 18.-at még nem). Az viszont egyelőre megválaszolatlan kérdés, hogy miért volt szükség erre a miniszterelnöki kommunikációs elemre, amelyre egyébként minden marketingszakember csettinthet – a hiány vagy annak illúziója mindig is az egyik legerősebb mozgatórugó volt.

Szerencsére azonban itt valószínűleg csak a hiány illúziójáról van szó, egyelőre semmi sem támasztja ugyanis alá azt, amit a miniszterelnök mondott. Az érintett korosztály Magyarországon a KSH szerint 193 ezer fős, és nehezen képzelhető el, hogy közülük mindenki kérné a vakcinát...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.