2021. május 7., péntek

HUSZÁROS KALANDFILM 1,6 MILLIÁRD TÁMOGATÁSSAL, OLTÁSI KAMPÁNY 16 MILLIÁRDÉRT KÉSZÜL

ÁTLÁTSZÓ / HETI LAPSZEMLE
Szerző: ERDÉLYI KATALIN
2021.05.07.


Mfor.hu: 70 milliárd forintot mozgatott meg a kormány egy tollvonással


Ismét egy nagyobb összegű átcsoportosítás történt az idei költségvetésben, melynek során több terület és cél is jelentős forráshoz jutott. A forrást ezúttal több sor biztosította: 55,1 milliárd forintot a Központi Maradványelszámolási Alapból vettek el, 6,5 milliárdot részben a Gazdaságvédelmi Alapból, részben egyéb előirányzatokról, 8,3 milliárd forint pedig a beruházási tartalékot csökkentette. Az átcsoportosításból 16 milliárd forint megy a kormányzati kommunikációra, melynek ezúttal legfőbb célja a beoltási szándék és ezáltal az oltottak számának növelése Magyarországon.

Telex: Mészáros Lőrincék egy másik luxusvillát is vettek tavaly ősszel a Hegyvidéken

A lap számolt be elsőként arról, hogy a jelek szerint megvan Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea új otthona a XII. kerületben. A széchenyihegyi házról szóló cikkünk után azonban kiderült, hogy néhány utcával arrébb, Farkasvölgyben ugyanaz a Mészáros-cég ugyanakkor vásárolt még egy ingatlant, ami hivatalosan szintén lakóház. A felső kategóriás ingatlanok négyzetméterára a hirdetésekben átlagosan 1,5 millió forint körül alakul, de van olyan, ami a 2 millió forintot is eléri.

Népszava: Grúz kényszerpályán a BKV

Hiába ellenzéki a városvezetés, a közlekedési cége újabb hét évvel meghosszabbította Habony Árpád barátjának bérleti szerződését a metróban lévő pékségekre. 2034-ig maradhatnak. A hármas metróvonal rekonstrukciójának idejére összesen 700 millió forintot kellett volna fizetnie a BKV-nak készenléti díj címén a grúz-izraeli üzletember, Michael Gagel cégének. Helyette inkább szerződést hosszabbítanak. A közlekedési cég menedzsmentje szerint jó üzletet kötöttek, az igazgatóság már nem egyhangú, de a többség végül hozzájárult a módosításhoz.

24.hu: Megvette a debreceni Aranybika szállót a Mathias Corvinus Collegium

A százmilliárdokkal megtámogatott Mathias Corvinus Collegium vette meg a debreceni Aranybika szállót – számolt be csütörtökön az MTI. Hogy mennyi volt a vételár, azt nem tudni, mert a Debreciner hírportál kérdésére Orbán Balázs, miniszterelnökségi államtitkár, az MCC Alapítvány kuratóriumának elnöke csak annyit mondott, hogy „korrekt megállapodás született”.

444: 1,6 milliárdos támogatással készül a huszáros kalandfilm

A Nemzeti Filmintézet (NFI) Filmszakmai Döntőbizottsága 1,6 milliárd forint gyártási támogatást szavazott meg a Hadik címmel készülő, 1757-ben játszódó nagyszabású mozifilmnek, ami az NFI tájékoztatása szerint „felidézi Hadik András huszártiszt katonai bravúrját, amikor maroknyi csapatával megsarcolta Berlint”. A Kis-Szabó Márk forgatókönyvéből készülő Hadik rendezője Szikora János, főszereplője pedig Trill Zsolt lesz. A filmben szerepel még többek között László Zsolt, Hirtling István, Mucsi Zoltán és László Zoltán

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.