2021. május 8., szombat

LÁNYI ANDRÁS: AZ EMBEREK KEZDENEK EGYRE IDEGESEBBEK LENNI

TELEX
Szerző: HAÁSZ JÁNOS
2021.05.08.


Az, hogy a pandémia kitört, a globális ökológiai válság tünete, amiről mi rojtosra beszéljük a tüdőnket.

Ezek a szerencsétlen vírusok azért képezték át magukat emberevőnek, mert az állatvilágot kipusztítottuk.

A szárazföldi gerinces élőlényeknek össz-testtömegben számolva kilencven valahány százaléka ember és az ember haszonállatai. Már most alig maradt a földi élővilágból valami
” – ezekkel a mellbevágó szavakkal kezdi a beszélgetést Veiszer Alinda legújabb műsorában Lányi András író, filozófus. A hazai ökológiai gondolkodás egyik legjelentősebb képviselője, aki egyik szervezője volt 1988-ban a dunai vízlépcsőrendszer elleni tiltakozó a Duna mozgalomnak, később alapítója volt többek között az Élőlánc Magyarországért szervezetnek, annak apropóján volt a műsor vendége, hogy nemrég közzétették a Harmadik út – ökopolitikai programtöredékek című kiadványt (a több mint egyórás beszélgetés ezen a linken nézhető meg jelképes támogatásért cserében)...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.