2021. május 26., szerda

LAKÁSTÖRVÉNY: CSAK A VISSZAVONÁS ELÉG

NÉPSZAVA
Szerző: SZALAI ANNA
2021.05.26.


A szakmai szervezetek szerint a törvénymódosítás kozmetikázása nem elég, az egészet vissza kell vonni és helyette ki kell dolgozni egy lakhatási válságot kezelő programot.


Kisebb zavarodottság lengte körül a bérlakások kényszerprivatizációját előíró lakástörvény módosítás ellen a Parlament elé tiltakozó sajtótájékoztatót összehívó szakmai szervezeteket és a rendőröket is. 

Utóbbiak a palotaőrséggel karöltve tanakodtak, végül közölték, hogy hangosítani nem lehet, de beszélni igen. A szervezőket és megszólalókat Kocsis Máté fideszes országgyűlési képviselőknek szétküldött levele zavarta össze, amelyben az atv.hu információi szerint a kormánypárti frakcióvezető arról tájékoztatta őket, hogy a kormány módosító indítványt nyújt be a Böröcz László által korábban benyújtott indítványhoz, miszerint az önkormányzatok számára csak a főváros világörökségi részén lesz kötelező eladni a bérlakásokat a benne élőknek. 

A haldokló bérlakásszektor és a szociális lakáspolitika kegyelemdöfése ez a törvényjavaslat, amely az önkormányzati és állami tulajdonú lakások kényszereladását írná elő. A várbeli műemléklakásokban élők megsegítéséből fakadó ötletet később valamennyi bérlakásra kiterjesztették, most pedig egy újabb hirtelen ötlettől vezéreltetve leszűkítenék a műemléki lakásokra. Egy ilyen törvénytervezetnek nincs helye a Parlament előtt, azt várjuk a képviselőktől, hogy utasítsák el. Az indítvány széleskörű szakmai és önkormányzati tiltakozást váltott ki, sőt nemzetközi szervezetek is támogatásukról biztosították őket. A törvény végszavazása június 14-én lesz, a mi továbbra is kiállunk azért, hogy ez ne is kerüljön végszavazásra – hangsúlyozta Szegfalvi Zsolt, ügyvezető, a Habitat for Humanity Magyarország igazgatója a ma délelőttre 32 lakhatási szervezet képviselői által tartott sajtótájékoztató legelején...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.