2021. június 25., péntek

MILYEN KORMÁNYPROGRAM VALÓSULNA MEG, HA JÖVŐRE NYERNE AZ ELLENZÉKI ÖSSZEFOGÁS?

TELEX
Szerző: ELŐD FRUZSINA
2021.06.25.


Sorra állnak elő különféle ígéretekkel az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek, közben zajlik a közös programalkotás is, aminek egy évtized után először akár jelentősége is lehet. Az érintettek szerint nagy az egyetértés, kivéve, amiben nem: a szimbolikus és identitáspolitikai ügyeket egyelőre kerülgetik, miközben a melegellenessé tett pedofiltörvénnyel már a Fidesznek is sikerült kiugrasztania a nyulat a bokorból. Az együtt gondolkodással párhuzamosan egyes jelöltek intenzíven építik a saját arcukat, míg mások fegyelmezetten tartják magukat a „csak a közös” elvhez. Programalkotásban részt vevő szereplőket kérdeztünk, hogyan állítják össze a közös csomagot, mik a buktatók, és mekkora súlya lesz a közös miniszterelnök-jelöltnek a végeredményben.

Lassan belátható távolságba kerülnek a 2022-es országgyűlési választások, amelynek hat ellenzéki párt közös listával és minden körzetben egyetlen közös jelölttel fut neki a regnáló kormánypártokkal szemben. A várakozások szerint ez több mint egy évtizednyi megkérdőjelezhetetlen Fidesz-dominancia után valódi versenyt hozhat a magyar politikában, ebben a helyzetben pedig ismét felértékelődnek a választási programok is.

A Fidesznek ez nem jelent kihívást, hiszen a mögöttünk álló három ciklusból világosan kirajzolódik a kormány által képviselt politikai irány, és az eredmények fenntartásának megígérése mellett valószínűleg másra nincs is szükség. (A párt már 2018-ban sem erőltette meg magát programírás terén, az elhíresült „folytatjuk” szlogennel indultak a választáson.) Más a helyzet az egyesült ellenzékkel.

Az ő fő mobilizáló erejük ugyan kétségkívül az, hogy egy Orbán-rendszer elleni népszavazásként keretezik a választást, de a szavazók egy részének minden bizonnyal az is számítani fog, mi az ellenajánlat az ország irányítására.

Ez azért is merülhet fel a szokottnál élesebb kérdésként, mert a választók jelentős részében korábbi tapasztalatok alapján (MSZP–SZDSZ koalíciók, valamint a Fidesz–FKGP–MDF-kormány 1998–2002 között) az rögzült, hogy a markánsan különböző pártok együttműködése könnyen egy helyben toporgást eredményez, a kormányon belüli viták visszavetik a kormányzás hatékonyságát.

Mivel most nem kettő, hanem háromszor ennyi, ráadásul egy sor kérdésben látványosan különböző állásponton lévő párt törekszik Orbánék leváltására, nem kell ahhoz túlzottan pesszimistának lenni, hogy az ember kormányzás címen egy végeláthatatlan birkózásra számítson az ellenzék esetleges hatalomra kerülése után. A helyzet átlátását tovább bonyolítja, hogy miközben a hatpárti összefogás nemrég közös programkezdeményt hirdetett, egyes miniszterelnök-jelöltek saját ígéretcsokrokat is villantanak, így lassan ember legyen a talpán, akinek rögtön világos, mit tervezne megvalósítani egy új kormány 2022-től...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.