2021. július 5., hétfő

HADHÁZY ÁKOS: MINDENKIT MEGNYUGTATOK, NEM VEREK SZÉT SEMMILYEN ÖSSZEFOGÁST

168 ÓRA
Szerző: PELVA CSENGE
2021.07.05.


A politikus reagált az MSZP-s Tóth Csaba megjegyzéseire, a zuglói helyzetre, és azt is elárulta, miért akar annyira mandátumot szerezni. Interjú.


Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a 168-nak adott interjúban beszélt az előválasztásról, a Zuglóban megfigyelhető állapotokról, és Tóth Csabáról, az MSZP zuglói képviselőjéről, valamint a kettejük között húzódó feszültségről. Azt is elárulta, a jövőben elképzelhetőnek tartja-e, hogy belépjen a Momentumba. A képviselővel a belvárosi irodájában beszélgettünk...

Tóth Csaba nemrég egy sajtóbeszélgetésen teljes meggyőződéssel azt nyilatkozta, hogy az ő múltjában nincsenek sötét foltok. Ön hozzá hasonlóan ki merné ezt jelenteni saját magáról?

Nincs a földön bűntelen ember, Jézus Krisztus volt az egyetlen. Természetesen az én életemben is vannak olyan dolgok, amiket ma már máshogy csinálnék, vagy nem vagyok rájuk büszke. Amikor a trafik-ügyet el kellett mondanom, akkor nyilván gondolkoztam az esetleges következményeken. Azt is tudtam, hogy a Fidesz fő stratégiája ilyenkor a lejáratás. Akkor átgondoltam, a feleségemmel is átbeszéltem az egész életemet, és egyetértettünk abban, olyan dolgot nem tettem, ami egy normális országban ellehetetlenítené a politikai karrieremet. Nem kapcsolható a személyemhez olyan cselekedet, amit szégyellnem kellene, vagy amit egy normális országban egy közszereplő munkája nem visel el. Az egészen biztos, ha egy fillért elloptam volna a politikusi tevékenységem alatt, azzal lenne tele a propagandasajtó. Tóth képviselő úr számomra nagyon meglepő nyilatkozatáról nem sokat szeretnék beszélni, a Facebook-oldalamon közzétettem a véleményemet ezzel kapcsolatban.

Tóth Csaba sejtelmesen arra is utalt, hogy akár az Ön múltjából is előkerülhetnek kétes ügyek. Ezt mennyire érzi konkrét fenyegetésnek?


Nem voltam jelen, de ha ezek valóban így hangzottak el, akkor ez akár fenyegetőzésnek is betudható. Én személyesen nem félek, engem ezzel nem ijeszt meg. A Fidesz ennél sokkal erősebben fenyegetett, az ő propagandagépezetük már nem egyszer egészen elképesztő lejárató hadjáratokat vetett be ellenem. Az ijeszt meg, ha a képviselő úr esetleg hasonló módon vett rá dolgokra embereket az ellenzéki oldalon. Amennyiben ő ezzel a módszerrel próbált elérni támogatást, az nagyon nagy baj, és csak remélni tudom, hogy nem így csinálta...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.