2021. július 31., szombat

HERÉNYI KÁROLY: NORMÁLIS VILÁG LESZ, VAGY PUSZTULÁS

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH PÉTER
2021.07.31.


„A parlament képtelen ellátni a törvényhozás melletti egyetlen feladatát, a végrehajtó hatalom, azaz a kormány ellenőrzését. Ezt a kötelezettségét azonban, noha az eskü szövegében is szerepel, a fideszes képviselők semmibe veszik. Az a képviselő, aki nem megy el a bizottsági ülésre, hogy meghallgassa a kormány képviselőjét, voltaképpen megszegi az esküjét. Szerintem még jogilag is felelősségre vonható lenne” – így nyilatkozott a Hírklikknek Herényi Károly, egykori országgyűlési képviselő, aki már átélt Fidesz szervezte lehallgatási ügyet. A módszerek, mondja, ma is ugyanazok, mint tizenkét évvel ezelőtt.


A hétről hétre visszatérő szombati interjúimban hangsúlyozottan nem politikusokat szólaltatok meg. Ön most politikus?

– Én ilyen kategóriát, hogy politikus, nem is ismerek, szerintem nincs is, legfeljebb megélhetési politikusok. Közéleti ember van, és annak is gondolom magam. Politikusnak semmiképp. Sosem voltam az...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.