2021. július 9., péntek

KÁSLER MEGDICSÉRTE ŐKET, MAJD MEGVONTÁK AZ ÁLLAMI TÁMOGATÁS HARMADÁT A MAGÁNÓVODÁKTÓL

24.HU
Szerző: VITÉZ F. IBOLYA
2021.07.09.


Magánóvodákat értesített az Állami Számvevőszék (ÁSZ), hogy a költségvetésből nyújtott állami támogatásuk 30 százalékának folyósítását felfüggesztik. Információnk szerint a napokban mintegy 150 magánóvoda kapott levelet ezzel a magyarázattal:

"Amennyiben az ellenőrzés rendeltetésellenes vagy pazarló felhasználást, illetve ennek veszélyét tárja fel, vagy az ellenőrzött szervezet által a pénzeszközök kezelésére vonatkozó szabályok súlyos megsértésével történő károkozást, illetve ennek veszélyét állapítja meg, a kár megelőzése, illetve enyhítése érdekében az ÁSZ elnöke az illetékes hatósághoz vagy szervezethez fordulhat. Ennek keretében vagyonmegóvási intézkedés elrendelését kezdeményezheti az ÁSZ."

Ezzel a jogával élt a számvevőszék, a levélben konkrétan „rendeltetésellenes pénzfelhasználás veszélyére” hivatkoznak, a támogatás felfüggesztését pedig a Magyar Államkincstártól kérték.

Ez hidegzuhanyként érte az óvodák működtetőit, hiszen június 9-én Kásler Miklós aláírásával levelet kaptak, amelyben az emberi erőforrások minisztere meleg szavakkal köszönte meg a pandémia alatt tanúsított együttműködésüket, áldozatos munkájukat:

A sikeres újranyitásban hatalmas szerepe volt a fenntartók, az intézményvezetők és a pedagógusok elmúlt időszakban kifejtett példás helytállásának, elkötelezett szolgálatának, amellyel folyamatosan segítették a gyermekek fejlesztését, nevelését.

Egyúttal kifejezte azt óhaját is, hogy a nyáron lényegében teljes gőzzel működjenek az óvodák. Mivel a szülők a járványügyi helyzet miatt a szabadságukat már kimerítették, arra kérte az óvodák fenntartóit, hogy a felújítási és karbantartási munkákat, nyári szabadságolásokat is úgy ütemezzék, hogy közben a gyerekeket is el tudják látni. A nyáron szokásos kisebb gyereklétszám ellenére csoportok összevonását, településenként, lakókörzetenként ügyeleti rendszert nem javasolt a járványügyi kockázat miatt. A Kásler-levél után két héttel érkezett a meglepetés a közpénzek őrétől, az ÁSZ-tól...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.