2021. július 31., szombat

MAGYAR NARANCS AJÁNLÓ

MAGYAR NARANCS
Szerző: mancs.hu
2021.07.28.


A SZERK.


A SZERK.
A sarokban

Népszavazási kezdeményezéssel hívta fel magára a figyelmet a kormányfő a múlt héten, az eseményt novemberre várhatjuk, és közvetlen következménye abban az értelemben, hogy a törvényhozásnak ilyen vagy olyan végeredmény esetén ilyen vagy olyan törvényt kéne hoznia, nem lesz. (Ez már csak abból a tényből is következik, hogy a kérdések részben értelmetlenek, részben a valósággal csak feltételes kapcsolatban állnak – de erről még lesz szó.)

A SZERK.
Másság

Az idei Pride más volt, mint az eddigiek. Más volt, például azért, mert nem az Andrássy úton vonult a menet.

A SZERK.
Érzéketlenül

Miközben a kormány százmilliárdos nagyságrendben szórja a közpénzt uszító – ám minden gonoszsága ellenére is mára önmaga paródiájába fulladó –, meleg- és „Brüsszel”-ellenes kampányaira, az Európa számos országában berobbant újabb Covid-hullám lassan Magyarországot is eléri.

PUBLICISZTIKA

CSILLAG ISTVÁN
Útvesztők
Miért akarja koncesszióba adni a kormány az autópályákat?

Június közepén jelent meg az európai közbeszerzési értesítőben a magyar kormány hirdetménye arról, hogy valamennyi magyarországi autópályát, a létezőket és majdan megépítendőket is koncesszióba kívánja adni.

HERNÁDI ELVIRA
Velünk élő féltudás
Előválasztásról, homofóbiáról

Jó néhány éve már, hogy a Publius Hungaricus a féltudású magyar elit bűneit ecsetelte. Azóta felnőtt egy új generáció, az ország szellemi és politikai vezetése legalább az európai oktatás tisztes középmezőnyébe tartozó intézményekben kupálódhatott.

EGOTRIP

EGOTRIP
Vajda Gergely: Zene hetilapra
Karmestertelenül

Van ilyen szó? Most már van. Ízlelgetem. Karmestertelenül. Tá-tá-tá-ti-ti-tá. Szép, muzikális szó. Tá, ti-ti-tá-tá tá.

KÜLPOL

INTERJÚ
„A helyzet eszkalálódhat”
R. Daniel Kelemen politológus, jogász, az EU szakértője, az uniós források befagyasztásának lehetőségéről

Zöldpárti európai parlamenti képviselők felkérésére három nemzetközi alkotmányjogász alapos elemzést írt arról, hogy az Európai Bizottság jogszerűen büntethetné a magyar kormányt az uniós források megvonásával – sőt, ez hovatovább a kötelessége is lenne. Az irat vagy megtalálja az utat a Bizottsághoz, vagy nem – a tartalmáról az egyik szerzőt, a New Brunswick-i Rutgers University professzorát faggattuk.

BELPOL

A PEGASUS-BOTRÁNY ÉS AZ ORBÁN-KORMÁNY
Besurranók

Egymásra mutogatnak, titkolóznak, terelnek a kor­mány­tagok a Pegasus-botrányról. Fogunk-e valaha tisztán látni abban, hogy bevetették-e a Pegasust magyar állampolgárok, politikusok, közéleti személyiségek, újságírók ellen?

BERAGADT A REVOLVERMÉDIA RAVASZA: A PESTI TV ELSŐ ÉVE
Csak fiataloknak!

Miután több munkatárs bérét nem tudta időben kifizetni a programgyártásért felelős cég, Vaszily Miklós tulajdonos vizsgálatot indított. Bár a Pesti Tv-hez közeli forrásunk szerint nem a pazarlás miatt nincs pénz, szerinte is ráférne a tévére, hogy egy profi szakember gatyába rázza.

KORRUPCIÓ AZ ÉPÍTŐIPARBAN
Okosba’ játszani

Túlárazott munkavégzés, kenőpénzek, az alapanyagokkal való ügyeskedés – mindezek következtében fekete milliárdok kerülnek különböző zsebekbe.

KÖNYV

NEKROLÓG
Merre vannak?
Kántor Péter (1949–2021)

Apró ember éles gombszemekkel. A fején zabolázhatatlan göndör haj. Befogad, figyel, kérdez. Hatalmas vágy él benne, hogy a világban rend legyen, de a világban nincsen rend. Hogy érthető legyen és átlátható. De a világ ellenáll a megértési kísérleteknek, kitüremkedik a réseken, széttöri a kereteket. A világ sokszor homályos, sötét, és soha nem átlátható. Hát akkor legyen a vers az! Legalább a vers.

INTERJÚ
„Nem hezitált”
Pálfy Eszter irodalomtörténész, szerkesztő Szerb Antalról

Szerb Antal éppen 120 éve született, és 80 éve, 1941-ben jelent meg eredetileg háromkötetes munkája, A világirodalom története. A mű friss, minden eddiginél precízebb kiadásának sajtó alá rendezőjével annak népszerűségéről, hányattatott sorsáról, 21. századi aktualitásáról beszélgettünk.

KRITIKA

KÖNYV
A szamuráj reggelije
Kazuo Ishiguro: Vigasztalanok; Klara és a Nap

Fúziós korban élünk, azon sem lepődünk meg, ha egy kisvárosi étterem étlapján kevert fogásokat találunk. Az más kérdés, hogy a leves, amely se nem vietnami, se nem olasz, nem túl finom, mert nincs karaktere.

KIÁLLÍTÁS
Szervezett szervezetlenség
Költészet és performansz – A kelet-európai perspektíva

A kis méretű, mégis zavarba ejtően tartalmas, nehezen áttekinthető tárlat egy nemzetközi kiállítássorozat része, amely a Zürichi Egyetemen 2017 és 2020 között megvalósult kelet-európai performance-kutatás eredményeit hivatott bemutatni.

SZÍNHÁZ
Becsapódás
Dennis Kelly: Árvák

Az ünnepi vacsoráját elköltő pár, Helen (Lovas Rozi) és Danny (Lengyel Tamás) lakásá­ba berobban a csurom véres Liam (Molnár Áron), akiről hamar kiderül, hogy a feleség testvére.

VELENCEI ÉPÍTÉSZETI BIENNÁLÉ
Az együttélés lehetőségei

A hagyományosan kétévente megrendezett Velencei Építészeti Biennálé is megcsúszott a pandémia miatt, de május 22. óta a Giardini della Biennale parkját és az Arsenalét, azaz az egykori velencei hadihajógyár területét ismét építészek, művészek és látogatók lakják be, egészen november 21-ig.

SZÍNHÁZ
Páholyból
Hidegháborús színházi gyűjtemény

Félig színháztörténeti forrás, félig hírszerzési kuriózum, s egészében a kölcsönös meg nem értés nagy példatára: ez az OSA netes felületén böngészhetővé tett Hidegháborús színházi gyűjtemény, amely a Szabad Európa Rádió New York-i irodájának magyar színházi mappáját, valamint a rádió kutatóintézetének személyi aktáiból merített válogatást kínálja most megismerésre.

LEMEZ
World music: csupa

szerelem, és akkor visszafogtam magam…

TORRENTMOZI
Kisujjgyak
Steven Soderbergh: No Sudden Move

Ha meg kell csinálni a nagy melót, letudni az utolsó bulit, kirámolni a széfet, ami után nincsen több széf, csak a boldog öregkor Kansasben, Soderbergh a mi emberünk.

FILM
Mielőtt eltűnik végleg
Letizia Lamartire: Roberto Baggio, az isteni Copfocska

Alighanem két dolog jut eszébe mindenkinek a Roberto Baggio nevet hallva: az 1994-es vb-döntőben kihagyott legendás tizenegyes, illetve az élethosszig (tehát ma is) viselt, nem kevésbé legendás copf. Vagy lokni, varkocs, lófarok, akármi is lett légyen az a maestro tarkóján.

ZENE


INTERJÚ
„Összeáll egy nagy egésszé”
Gressai Ferdinánd zenész

A 10 éve alakult Verőköltő zenekar frontembere univerzális művész: szinte minden hangszeren játszik, festő szakon diplomázott, és húszéves sem volt, amikor a Magvető kiadta a verseskötetét.

MI A KOTTA?
Nyegleségek fátyola

Klasszikus zenei programajánló a 2021/30. hétre

RÉS A PRÉSEN
„A zempléniek befogadtak”
Turjányi Miklós fesztiváligazgató

Minden napra jusson nagy produkció.

VISSZHANG

VISSZHANG: FILM
Diana esküvője

1981. július 29. Abolhasszán Baniszadr iráni elnök Párizsba látogat; megszületik Fernando Alonso spanyol autóversenyző; Lady Diana Spencer összeházasodik Károly herceggel.

VISSZHANG: FOLYÓIRAT
Fordulat 28. Kritikai pedagógia

A baloldali kritikai elmélet egyik hazai bölcsőjének számító Társadalomelméleti Kollégium (TEK) periodikájának témaválasztása távolról sem véletlen.

VISSZHANG: SZÍNHÁZ
Fahrenheit 2020

Titkos összejövetelen veszünk részt a Tabánban, a Virág Benedek Házban.

VISSZHANG: KÖNYV
Schmal Róza: Nagy folyók haragja I.

A Ladann könyve

VISSZHANG: LEMEZ
Dee Gees: Hail Satin

„Poposak és szinte táncolhatóak is, valami mégis hiányzik” – írtuk februárban a Foo Fighters legújabb lemezéről, hozzátéve, hogy a Medicine at Midnight a zenekar eddig leggyengébb lemeze.

VISSZHANG: FILM
Közönséges horror­sztori

Sok mindent szeretne egyszerre a film rendezőpárosa, Roberto De Feo és Paolo Strippoli.

VISSZHANG: LEMEZ
Darkside: Spiral

Egyszeri alkalomnak tűnt, amikor a két New Yorkban élő és alkotó, öntörvényű zenekészítő Darkside néven összebútorozott egy kiváló lemez erejéig.

VISSZHANG: FILM
DAU. Natasa

A blöff bejött.

INTERAKTÍV
Szüret 2021/30.

Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi.

Egy hét kultúra 2021/30.


Rövid hírek: kultúra itthon, külföldön és másutt.

Egy hét tudomány 2021/30.

Rövid hírek: vírus, vulkánkitörés, hurrikán és mindenféle istencsapása. Plusz izgalmas tudományos felfedezések.

FILM

TÉVÉSMACI
Békavonulás

Amikor Sztupa és Troché a történeteket keresték, nem azon rágták magukat, hogy vannak-e vagy nincsenek történetek, hanem azon, hogy hogyan kapcsolódik az ember, hogyan kapcsolódnak ők maguk a történetekhez, akár legyenek azok, akár nem.

TUDOMÁNY

PUSZTÍTÓ TÜZEK SZIBÉRIÁBAN
Az olvadás ára

Lángokban áll a kelet-szibériai erdőség jó része, és tűzvész pusztít a kiolvadóban lévő tőzeglápokon is. A hatások mind rövid, mind hosszabb távon katasztrofálisak lehetnek.

LÉLEK

TECHCÉGEK HARCA A MEDITÁCIÓ PIACÁÉRT
Rád csetel Buddha

A koronavírus-járvány miatti bezártság és stressz felrobbantotta a meditációs alkalmazások amúgy is növekvő piacát. Soha nem látott tömegek keresik a megvilágosodott nyugalmat a telefonképernyőn, de nem biztos, hogy meg is találják.

AZ EXTRÉM ESETEK KEZELÉSE A CALL CENTEREKNÉL
„Nem találtam protokollt”

„Jöhet a végrehajtó, nyugodtan. Mire ideér, megölöm magam!” – mondja az adós. Mást felel erre az ügyfélszolgálati munkatárs Nagy-Britanniában, és mást Magyarországon, de az is érdekes, mi történik ezután ezzel a két emberrel.

GASZTRO

CHILI&VANÍLIA
A ribizli az új málna

Szuperomlós, habos, ribizlis nyári sütemény

KERTÉSZ LESEK
Rózsalugas

Békásmegyeri kínálat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.