2021. július 31., szombat

TÓTH ZOLTÁN: A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG DÖNTÉSE TÖBB SEBBŐL VÉRZIK

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2021.07.31.


A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elfogadta a kormány által kezdeményezett, a homofóbbá silányított gyermekvédelmi törvény melletti kiállásról szóló népszavazás kérdéseit 2021. július 30-ai ülésén. Tóth Zoltán választási szakértő szerint viszont az NVB döntése több sebből vérzik. Számos okot föl is sorolt, például, hogy az országos népszavazási törvény egy kivételező törvény, amely csak a Fidesz pártpolitikai érdekeit szolgálja. De beszélt arról is, hogy a közvélemény-kutatások szerint a Fidesz hiába hergeli az embereket, a magyarországi lakosság döntő többsége nem kárhoztatja az LMBTQ szervezeteket. S, hogy miért ők lettek a Fidesz támadási középpontja? Mert a Fidesz mindig puha ellenfeleket keres, olyanokat, akik nem képesek érdekérvényesítésre. Úgy vélte, még számos magyarországi kisebbségre vár ez a sors, és bárki, bármikor bekerülhet egy ilyen körbe.


A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elfogadta a kormány által kezdeményezett népszavazás kérdéseit. Ahogy a Magyar Nemzet írta: „a referendumra azért van szükség, mert Brüsszelből állandó támadások érik Magyarországot azóta, hogy az Országgyűlés júniusban megszavazta a gyermekek védelméről szóló törvénycsomagot, amely többek közt gátat szab annak, hogy az LMBTQ-szervezetek iskolában tartsanak érzékenyítő tanfolyamokat. Önnek mi a véleménye erről?

– A Nemzeti Választási Bizottság döntése több sebből vérzik. Az országos népszavazási törvény úgy van megkonstruálva, hogy kizárólag olyan országos népszavazást lehessen tartani, amellyel a Fidesz politikailag egyetért. Ez nem egy semleges törvény, ami szerint az, ami bizonyos jogi előírásoknak megfelel, annak alapján lehet országos népszavazást tartani. Ez egy kivételező törvény, amely csak a Fidesz pártpolitikai érdekeit szolgálja. Ez azért is hibás döntés, mert a Nemzeti Választási Bizottság létesítése abszolút egyoldalúan történt. A Fidesz által oda beválasztatott tagok mindig matematikai többségben lesznek, és mindig törpeminoritásban lesznek azok, akik nem értenek egyet a Fidesz pártpolitikájával. A harmadik ilyen elem, hogy a törvény teljesen jogellenesen, alkotmányellenesen különbséget tesz a kormány által kezdeményezett népszavazások és a választópolgárok által kezdeményezett népszavazások között. Míg, ha az időbeli intervallumát nézzük, akkor a kormány által kezdeményezett népszavazásokat néhány héten belül, vagy akár egy év elteltével is ki lehet tűzni. Ez pusztán a kormány politikai szándékaitól függ, hiszen a köztársasági elnök úgy tűzi ki a népszavazás időpontját, ahogy a kormány kéri tőle. Tehát a köztársasági elnök nem kontrollálja, hogy a kormánynak milyen a kezdeményezése, hanem a kényük-kedvük szerint dönt. A választópolgárok által kezdeményezett népszavazásnak pedig van egy határozott eljárási rendje, amely szerint, ha összeadjuk ezeket a határidőket, akkor egy-másfél év alatt lehet megtartani az ilyen kezdeményezésű népszavazást. Tehát a Fidesz akár két-három hónapon belül megtarthatja a saját népszavazását, míg, ha egyáltalán törvényesnek ítélik Karácsony Gergely népszavazási kezdeményezését, akkor lehetőség van arra, hogy majd a 2022-es országgyűlési választás után tartsák meg azt a népszavazást. (Karácsony Gergely a Facebook-oldalán azt közölte, hogy az ő népszavazási kérdéseit a Nemzeti Választási Bizottság elnapolta, annak ellenére, hogy ő is július 21-én nyújtotta be azokat – a szerk.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.