2021. július 25., vasárnap

OLYAN ELLENSÉGEKRE VADÁSZIK ORBÁN VIKTOR, AKIK EGYELŐRE CSAK A GONDOLATAIBAN LÉTEZNEK

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2021.07.24.


Javában zajlik a kommunikációs kiszorítósdi a magyar közéletben. Jól reprezentálja a folyamatokat az úgynevezett jobb- és baloldali sajtóorgánumok tartalmainak elképesztő méretű eltérése. A kormánypárti médiafelületek alig reagálnak a napi történésekre, ugyanis nem hagyják el azt a csapást, amelyet a Fidesz kommunikációs agytrösztje jelölt ki számukra. Az ellenzéki sajtó ugyanakkor igyekszik kiaknázni a kormány botlásait, és becsapdázni azokat a fideszes politikusokat, akik érintettek lehetnek néhány aktuális botrányban.


A szokásos nemzeti konzultáció mellett a kormány beveti rég nem használt fegyverét, a népszavazást is. Maga Orbán Viktor sem bízik benne különösebben, hogy érvényes lesz a népszavazás (vagyis eléri a részvétel az 50 százalékot), de szerinte nem is ez a lényeg. Mivel valószínűleg úgy fogalmazzák meg a kérdéseket, hogy lényegében csak egyetlen választ lehessen hozzájuk társítani, a népszavazás eredményére hivatkozva Orbán akkor is éles fegyverként fogja használni Brüsszel ellen, ha a részvétel alacsony lesz.

Mintha érezné a miniszterelnök, hogy jelenleg nem az úgynevezett gyermekvédelmi törvény, és az abban taglalt témák foglalkoztatják leginkább a magyarokat, hanem inkább a járvány miatti egzisztenciális bizonytalanság, a kínai vakcinák hatékonyságának kérdése, vagy a lehallgatási botrány kormányzati szálai. Orbán ezért ismét konfliktust generált az Európai Unióval, hogy ismét legyen egy olyan ellenségképe, amely jól jöhet számára a választási kampányban...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.