2021. augusztus 5., csütörtök

AZ ÖRKÉNY SZÍNHÁZ PRODUKCIÓJA KAPJA A LEGJOBB ELŐADÁS DÍJÁT A SZÍNIKRITIKUSOKTÓL

TELEX
Szerző: JOÓB SÁNDOR
2021.08.05.


A Kertész utcai Shaxpeare-mosó című produkció kapja a legjobb előadás díját a Színházi Kritikusok Céhe tagjainak szavazatai alapján. A Színikritikusok díja átadó gáláját szeptember 12-én tartják a Bethlen Téri Színházban – közölte a szakmai szervezet csütörtökön az MTI-vel.

Mivel az elmúlt időszakot a koronavírus-járvány jelentős mértékben befolyásolta, a céh tagjai idén ideiglenesen átalakított kategóriákban a 2019/2020-as és a 2020/2021-es évad emlékezetes és fontos teljesítményeit ismerik el. További változás, hogy idén nem a jelöltek listáját, hanem a díjazottak nevét hozták nyilvánosságra az elmúlt hetekben – áll a közleményben, amely szerint a lista csütörtökön vált teljessé.

- A legjobb előadás díját elnyerő Kertész utcai Shaxpeare-mosó című produkció William Shakespeare Rómeó és Júlia című drámája, Závada Péter átirata és a társulat improvizációi alapján készült. Az Örkény Színház előadását 2019. szeptember 28-án mutatták be, rendezője Bodó Viktor.

- A Színházi Kritikusok Céhe életműdíját Szakács Györgyi jelmeztervező kapja, amint azt már májusban bejelentették.

- Posztumusz különdíjjal tisztelegnek a Színházi Kritikusok Céhének tagjai Lengyel Anna dramaturgi, műfordítói, színházszervezői munkássága előtt.

- Kurázsi díjjal ismerik el a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatóit, oktatóit és dolgozóit, akik kiálltak egyetemük szabadságáért.
Különdíjjal ismeri el a lezárások alatti online jelenlétért a szakmai szervezet a Trafó – Kortárs Művészetek Házát

- A legígéretesebb pályakezdő díját 2021-ben Nagy Péter István kapja.

- A legjobb színészi alakítás díját az Újvidéki Színház Anna Karenina című előadásában a címszerep megformálásáért Béres Mártának ítélték.

Az előző évek gáláihoz képest szerényebb ünnepséget tartanak szeptember 12-én a Bethlen Téri Színházban, az eseményt a szervezet Facebook-oldalán élőben közvetítik.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.