2021. augusztus 23., hétfő

DR. SZELÉNYI ZOLTÁN: VISSZA KELL ADNI AZ ÖNKORMÁNYZATISÁGOT AZ EMBEREKNEK

KLIKKTV
Szerző: KlikkTV
2021.08.23.


„A helyben élők dönthessenek a saját sorsukról” – mondta a Klikk TV Tíz című műsorában az orosházi főorvos, aki indul az MSZP-Párbeszéd támogatásával az előválasztáson.

„Vissza kell adni az önkormányzatiságot az embereknek” – jelentette ki Dr. Szelényi Zoltán, aki úgy gondolja, hogy „gyakorlatilag mindent” másképp csinálna képviselőként, mint a jelenlegi fideszes országgyűlési képviselő, Simonka György, aki ellen több eljárás is zajlik. Simonka nem segítette a térséget, hanem még meg is lopta azt Szelényi meglátása szerint.

„Bűntény által is sújtott terület Dél-Békés” – fogalmazott a jelölt.

„Az emberek meg vannak félemlítve” – vélekedett Szelényi, aki szerint ezért nem mernek sokan véleményt nyilvánítani közéleti kérdésekről. A képviselőjelölt azonban felhívta a figyelmet arra, hogy a nyugdíjasok „akik úgy érzik, hogy nekik már nem árthatnak”, ők a változás pártján vannak, mert látják, ahogy a gyerekeik és unokáik elvándorolnak a térségből és látják azt is, hogy rosszul működik a szociális ellátórendszer...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.