2021. augusztus 18., szerda

EGY KORMÁNYDÖNTÉS MIATT RENGETEG KISGYEREK PONT A JÁRVÁNY ALATT KEZDTE MEG AZ ISKOLÁT

G7.HU
Szerző: JANDÓ ZOLTÁN
2021.08.18.


Nagyon nagy mértékben megugrott az általános iskolákban az első osztályosok száma 2020-ban – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adataiból. Az elmúlt években jellemzően 90-95 ezer között alakult a beiskolázott kisgyerekek száma Magyarországon, tavaly azonban meghaladta a 103 ezret. Az elmúlt 16 évben ennél egyetlen egyszer kezdte meg több gyerek az általános iskolát, és a kiugró adatot akkor is hasonló okok magyarázták, mint most.

Egy döntés evolúciója: szülő-pedagógus-hivatal

Az elsősök számának hirtelen emelkedésének ugyanis véletlenül sem a gyerekszám növekedése az oka, hanem az, hogy a kormányzat ismét változtatott az iskolaérettség megállapításának szabályozásán. Legutóbb ilyen lépésre 2013-ban került sor. Ezt megelőzően a szülő dönthetett arról, hogy iskolába adja-e a hatodik életévét betöltött gyermekét, vagy még egy évig óvodában tartja. Nyolc éve a kormány ezen úgy változtatott, hogy az iskolaérettségről már nem a szülők, hanem az óvoda vezetője dönthetett,
vitás esetben pedig egy nevelési tanácsadó véleményét kellett kikérni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.